Új műsor sok pénzért

Pindroch Tamás
2003. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miközben szerdán Ragáts Imre MTV-elnök január elsejei hatállyal lemondott posztjáról, és ezt másnap az MTV Közalapítvány csonka kuratóriumi elnöksége elfogadta, a grémium SZDSZ-es tagjainak indítványára egy nagyjából hatszázmillió forintos szerződésről tárgyal a nyolctagú kuratórium. A Kvíz-fire című vetélkedő hétköznapokon főműsoridőben jelentkező részeit darabonként mintegy kétmillió forintért gyártaná egy külsős – hirdetőcégek összefogásával – létrejött vállalkozás. Információink szerint a műsor költségvetésébe háromszoros – csaknem harmincmilliós – jogdíjköltséget építettek. Kuratóriumi forrásaink szerint az elnökség már korábban is tárgyalt a műsorról, szakértők viszont furcsállják, hogy az MTV jelenlegi, elnök nélküli helyzetében az elnökség konkrét – nagy összegű – műsorszerződést napirendre vett.
Ismeretes: Ragáts azért távozott, mert – az elnökség beleegyezése nélkül – júliusban bruttó 55,3 millió forintért egy ötvenkét részes dokumentumfilmre a CEARS Bt.-vel kötött szerződést, amelynek beltagja a megállapodás idején Ragáts nevelt lánya, Szabados Ágnes volt.
Úgy tudjuk, Ragáts távozása után jogilag nem egyértelmű, hogy Pinke György ügyvezető alelnök lehet-e. Az elnökség legutóbbi ülésén elfogadta, hogy az okmányokon alelnökként szerepeljen Pinke neve. Bár Pinkét a kuratórium szeptemberben gazdasági alelnökké választotta, a cégbíróság ezt máig nem jegyezte be. Így kétséges, hogy Ragáts januári távozása után a pénzügyi főosztály vezetőjén kívül kinek lesz aláírási joga az intézményben. (A törvény szerint legalább két ilyen személy kell a cégnél.) Elnökségi forrásaink leszögezték: Pinke alelnöknek tekinthető, mivel a kuratórium megválasztotta; a cégbírósági „probléma” nem nyomós érv , mert az heteken belül megoldható.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.