Vádat emeltek Jackson ellen

Hírösszefoglaló
2003. 12. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyermekmolesztálás miatt vádat emeltek – helyi idő szerint tegnap délután – Michael Jackson amerikai popénekes ellen – adta hírül a BBC. A pedofília gyanújával bíróság elé idézett sztár november 20-án alig fél óra letartóztatásban töltött idő után mosolyogva és a győzelem kézjelét mutatva távozott a megyei seriff hivatalából Santa Barbarában, miután hárommillió dollár (648 millió forint) óvadék kifizetése után elengedték. Amint arról beszámoltunk, az énekes az első perctől „hatalmas hazugságnak” nevezte az ellene felhozott vádakat. A tegnapi vádemelés részleteiről semmit nem közölt előre a Santa Barbara megyei fellebbviteli bíróság. A hivatal képviselői az ügyben közép-európai idő szerint éjszaka tartottak sajtótájékoztatót. A szabadlábon védekező Jacksonnak január 9-én kell megjelennie a testület előtt. Ismeretes: a Las Vegasban videoklipet forgató sztár akkor jelentkezett önként a seriff irodájában, amikor megtudta, hogy a birtokán – távollétében – házkutatást tartottak a rendőrök, akik a keresést egy elfogatóparancs kiadásával zárták le. Az ABC News úgy tudja, az énekes szombaton készül először hazatérni Neverlandbe a házkutatás óta.
Az ügyészek szerint Jackson többször molesztált szexuálisan egy 12 éves kisfiút. Ha a vádak beigazolódnak, akkor egy-egy pedofil aktusért akár nyolc év börtönt is kaphat a most 45 éves férfi. Az énekest 1993-ban a mostanival azonos bűncselekménnyel vádolta meg egy 13 éves kisfiú; az akkori ügyet még el tudták simítani az ügyvédek: rávették a kisfiú szüleit, hogy 40 millió dolláros kártérítésért cserébe álljanak el a pertől.
A CNN úgy tudja, hogy Jackson szeretne Nagy-Britanniába repülni a karácsonyi ünnepekre, ehhez azonban az kell, hogy visszaadják letartóztatásakor bevont útlevelét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.