Európai mintájú autonómia pártján áll a Fidesz – jelentette ki Orbán Viktor tegnap, miután találkozott a nemrég megalakult Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökségének tagjaival. A volt miniszterelnök úgy vélte, az EMNT által szorgalmazott önrendelkezés olyan nemzeti ügy, amelyet jó lelkiismerettel lehet vállalni. A megbeszélést követő tájékoztatón elhangzott, hogy a találkozón, amelyet az EMNT kezdeményezett, átadták a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnökének a nemzeti tanács megalakulásáról szóló dokumentumokat.
Orbán Viktor hangsúlyozta: az EMNT politikai partner a Fidesz számára, s ez a kapcsolat elvi megalapozottságú, melynek középpontjában az autonómia kérdése áll. „Hosszú-hosszú évek óta nem volt olyan reális esély az erdélyi autonómiatörekvések megvalósítására, mint most, amikor Európa egyre inkább a közösségek közössége lesz, és a nemzeti kisebbségek önrendelkezése teret nyer” – mondta a volt kormányfő.
Tőkés László elmondta, hogy az újonnan megalakult EMNT elküldte az autonómiatörekvésekre vonatkozó dokumentumait Mádl Ferenc köztársasági elnöknek, Medgyessy Péter miniszterelnöknek és Dávid Ibolya MDF-elnöknek is.
A Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Nemzeti Tanács megalakulásával kapcsolatban Adrian Nastase román miniszterelnök úgy vélekedett, könnyen „nemkívánatos személlyé” válhatnak Romániában azok a különböző külföldi egyének, akik arról értekeznek, miként húzzák meg ennek az országnak a határait. Nastase kijelentette, ha az Székely Nemzeti Tanács netán politikai akcióba fogna, és mindez az alkotmányba ütközne, akkor törvényes szankciókat kellene alkalmazni ennek megakadályozására.
Markó Béla, a Romániai Ma-gyar Demokrata Szövetség elnöke ugyanakkor elmondta, a román fél most már egyértelműen elfogadja, hogy az aradi Szabadság-emlékművet teljes egészében állítsák vissza..

Tényleg 50 fokos hőségre számíthatunk? – a szakértő válaszolt