Érdekessé teheti a március 14-én esedékes elnökválasztást, ha – mint az orosz lapok találgatnak – a Jukosz volt vezetője, Mihail Hodorkovszkij elleni nyilvános per a jövő év elején megkezdődik. Mint elemzők megjegyzik, ez garantálhatná az 50 százalékos részvételt a voksoláson annak ellenére, hogy Putyinnak nincs komoly ellenfele. A Kreml egyik komoly problémája ugyanis az elnököt támogató erők dumaválasztásokon aratott elsöprő győzelme után, hogy a lefutott verseny, az alternatíva hiánya és az eluralkodó apátia mellett is biztosítsa Putyin első körös győzelmét.
Eközben zajlik az élet a Jukosz körül. A minap előzetes megállapodást írtak alá Londonban a cég és a Szibnyeft olajtársaság tervezett egyesülésének felbontásáról. A Jukosz ekkor már hárommilliárd dollár készpénzzel és 26,01 százalék saját részvénnyel fizetett a Szibnyeft 92 százalékáért. A szálakat mozgató Kreml állítólag hajlandó lett volna támogatni az egyesülést, ha az új céget a Szibnyeft vezetői irányíthatták volna, ez azonban meghiúsult a Jukosz ellenállása miatt. Értesülések szerint Roman Abramovics most az ExxonMobillal tárgyal.
Mivel a Jukosz belement a békés válásba, a Szibnyeftnek az egymilliárd dolláros bánatpénzt nem kell megfizetnie, Hodorkovszkijék azonban igyekeznek 200-300 millió dollárnyi kárpótlást kisajtolni. A Financial Times szerint a Jukosz azt is értésre adta, hogy követeléseinek mérsékléséért cserébe segítséget vár a börtönben lévő főrészvényeseinek kiszabadításához.

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál