A reformerőkkel szemben álló fegyveres csoportok képviselői nagy többséggel győztek az új afgán alkotmányról döntő törzsi nagytanács (loja dzsirga) tagjainak megválasztására rendezett szavazáson, amely hétfő este fejeződött be szerte az országban. Az alkotmányról szóló szavazás hivatalosan szombaton kezdődik Hamid Karzai államfő elnökletével, ünnepélyes keretek között. A tanácskozáson Záhir Sah volt király is beszédet mond. A loja dzsirga 500 tagja közül 50-et az államfő nevezett ki, 344-et a lakosság képviselői választottak összesen 15 ezren az ország 32 tartományában, 42 képviselőt delegáltak az otthonuk elhagyására kényszerült személyek, illetve a nomádok, a hinduk és a szikhek, 64 női küldöttet pedig az afgán nők.
A szavazás eredményének első, félhivatalos becslése alapján a szavazatok 70 százalékát szerezték meg. Ezek a harcosok (mudzsahedek) voltak az 1979–89 közötti szovjet megszállás elleni lázadás vezetői és az 1992–96 közötti polgárháború résztvevői. A 344 megválasztott küldöttből csak 120 tekinthető semlegesnek, olyannak, aki nem tartozik egyik fegyveres frakcióhoz sem. A reformerek és demokraták tábora tehát meggyengülve került ki a választásokból, amelyeket a déli országrészben a választók megfélemlítése, a keletiben pedig heves viták jellemeztek.
Karzainak ebben a helyzetben nyilvánvalóan engedményeket kell tennie az alkotmánytervezettel kapcsolatban, amelyet egyévi előkészítő munka után november 3-án tettek közzé. Az alkotmánytervezetben liberális és viszonylag nyugati szellemű elnöki rendszert vázoltak fel, amelyet a hadurak vezette fegyveres frakciók hevesen elleneznek.
Zalmay Khalilzad, az Egyesült Államok új kabuli nagykövete külföldi újságíróknak tartott sajtóértekezletén üdvözölte az alkotmányozó nagy tanács összehívását. Mint mondta, ez nagy lépés az ország életében a több évtizedes vérontás után. Az afgánok olyan dolgokat vitatnak meg most szabadon, amelyeket soha nem vitathattak meg Afganisztán ötezer éves történetében – jelentette ki Khalilzad. Figyelmeztetett azonban mindenkit, hogy a megdöntött tálib rendszer hívei, valamint az al-Kaida terrorszervezet és a Gulbuddin Hekmatjar vezette terrorszervezet, a Hezb-i Iszlámi (Iszlám Párt) tagjai a szombati tanácskozás közeledtével minden bizonnyal meg fogják sokszorozni támadásaikat.
Amerikai hírszerzési értesülések szerint lázadó elemek támadásokat követhetnek el a loja dzsirga ellen. Részleteket nem közöltek. A tálibok korábban többször hangoztatták, hogy minden erejükkel akadályozni fogják a loja dzsirga működését. Miután az Egyesült Államok vezette katonai koalíció 2001 végén megdöntötte Afganisztánban a szélsőséges tálibok iszlám rendszerét, nagyszámú tálib harcos és al-kaidás terrorista szökött át a szomszédos Pakisztánba. Afgán vezetők és a dél-ázsiai országban állomásozó amerikai haderő az utóbbi időben ismételten azt állította, hogy az al-Kaida terroristái és a tálib fegyveresek hajtanak végre merényleteket az amerikai katonák és afgán tisztségviselők ellen, majd a hegyvidéki határon át visszamenekülnek Pakisztán törzsi ellenőrzésű területeire.
Ezzel összefüggésben az amerikai erők a légierő bevonásával kedden heves támadást intéztek Afganisztán keleti részére. Az akciót egy új, nagyszabású hadművelet részeként hajtották végre. Az 501-es ejtőernyős gyalogosezred a Hoszt várostól keletre, a pakisztáni határ közelében lévő területet támadta meg. Az Avalanche (Lavina) hadműveletben több száz katona vesz részt.

Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek