Ma mutatják be Ottlik Károly Protokoll-viselkedéskultúra című kötetét. Több ez, mint egyszerű könyvbemutató, rangos és jelentős társadalmi esemény. Nem csak a sajtó képviselőit hívták meg, a négy parlamenti párt vezető személyiségei is megjelennek és beszédet mondanak a tájékoztatón, sőt, protokolláris keretek között egy nyilatkozatot is aláírnak a politikai és vitakultúra jobbításának nemes szándékával. Vitathatatlan, hogy a honi közéletnek égető szüksége van a politikai és vitakultúra jobbítására, s politikusainkra ráfér némi illemtani továbbképzés, mert az ősi dakota protokoll szerint: aki viselkedni nem tud, az politizálni sem.
Nem öröm számunkra, hogy Ron Werber kurzusain szocializálódott kormányunk magaviselete egyenesen csapnivaló. A napokban az Európai Néppárt elnöksége osztott ki egy intőt, mondván: aggódnak a magyar kormány azon kísérlete miatt, hogy megpróbálja eltávolítani a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét. A kormány nem úgy reagált, ahogy az egy jól nevelt, illemtudó, viselkedéskulturált társaságtól elvárható lenne, hanem úgy, ahogyan már megszoktuk tőle, tagadott, mellébeszélt, kibúvókat keresett, másra hárította a felelősséget, szánalmas magyarázkodásba kezdett. Gál J. Zoltán kormányszóvivő rögtön kijelentette, hogy Orbán tehet mindenről, mert Orbán árulkodós, különben is, mit keresett Szász Károly, a PSZÁF elnöke Brüsszelben? Erre könynyű válaszolni, mert Szász Károly a pénzügyi piacok szabályozásával foglalkozó Európai Bizottság pénzügyi felügyeleti vezetőinek szakmai tanácskozásán vett részt, ahol a külföldi szakemberek elismeréssel nyilatkoztak a magyar felügyelet tevékenységéről. Orbán Viktornak meg egyáltalán nem kellett árulkodnia, hiszen kormányzati tényezők már hónapok óta ígérgetik, hogy Szász Károlyt eltávolítják, a felügyeletet pedig ráncba szedik. Megszólalt Nyakó István, az MSZP szóvivője is, de zavaros fejtegetései nem a pénzügyre tartoznak. Feledhető élmény volt Kovács Lászlót hallgatni, aki bátorkodott kifejteni, miszerint a PSZÁF nem független szervezet, hanem a Pénzügyminisztérium felügyelete alá tartozó intézmény, és Orbán Viktor restellje magát, ha már segíteni nem tud, legalább ne ártson az országnak. Szegény jó Kovácson segíthetne már valaki, mert minden nyilatkozatával árt magának, s magas beosztásánál fogva az országnak is. Kovács László a vágyait fogalmazta meg, azt, hogy milyen szerepet szánnak a PSZÁF-nek a tervezett törvénymódosítás után. A jelenlegi törvény a nemzetközi normákkal összhangban alapvető követelményként biztosítja a felügyelet működési függetlenségét annak érdekében, hogy feladatait politikai nyomástól mentesen hajthassa végre. Ezért a PSZÁF a kormány, és nem a PM irányítása alatt áll, de feladatkörében még a kormány sem utasíthatja. Ha a felügyelet a Pénzügyminisztériumnak afféle fiókintézménye lenne, akkor nem lenne szükség törvénymódosításra Szász Károly elmozdításához, s ahhoz, hogy a szervezetet kormányzati nyomás alá helyezzék. Másrészt, ha a felügyeletet a pénzügyi tárca felügyeli, akkor a K&H-botrányként elhíresült pénzügyi bűncselekmény-sorozatért nem a PSZÁF-et és annak elnökét kell felelőssé tenni, ahogy ezt a kormány teszi, hanem a PM-et és annak főnökét (meg az ő főnökét). De ez már logika, meghaladja a kormány és az MSZP képességeit.
Nem akarjuk elvenni Ottlik Károly kedvét, de tárgyilagosan meg kell jegyeznünk, bármilyen kiváló könyvet ír is, egyesek továbbra sem tanulnak meg viselkedni. Nem egyből a protokollnál, valahol az ABC-nél kéne kezdeni az oktatásukat.

2026 a gyermekes családok éve lesz