Sikertelenül zárult le az Albán Takarékpénztár privatizációja – állítják független pénzügyi elemzők.
Az Albán Takarékpénztár privatizációjára a magyar OTP Bank és az osztrák Raiffeisen Zentrale pályázott. A tenderre kötelező érvényű ajánlatot szerdán kellett tenni, amit a magyar pénzintézet át is adott az albán pénzügyminiszternek, később viszont kiderült, hogy a másik jelentkező, a Raiffeisen bank a privatizációs kiírás szigorú követelményeit megkerülve tett olyan ajánlatot, amelybe apportot is beleszámított. Szerda éjszaka Kastriot Islami albán pénzügyminiszter közölte, hogy a Raiffeisen bank ajánlatát fogadják el, amely összesen 126 millió euróról szólt. A pénzügyi tárca vezetője elmondta, hogy az osztrák bank 95 millió dollárt fizet készpénzben a legnagyobb albán pénzintézetért, emellett 31 millió dolláros „tárgyi apportként” az Albán Takarékpénztárhoz csatolja a koszovói Raiffeisen bankot.
Az OTP Bank Rt. tranzakciókért felelős vezérigazgató-helyettese közölte, hogy a sorozatos visszásságok miatt az albán pénzügyminiszterhez fordulnak. A magyar pénzintézet vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a magyar bank nem fogadhatta el a szerződéses feltételeknek a megváltoztatását a kiíráshoz képest úgy, hogy közben fenntartja 119 millió dolláros készpénzes vételi ajánlatát. (Az albán illetékesek többek között azt szerették volna az ajánlattevőktől, hogy mondjanak le az eladói garanciáról az adásvétel és a tényleges birtokba lépés közötti időszakra.) Wolf László az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az OTP vizsgálja annak lehetőségét, vajon jogi úton felléphet-e a döntés ellen. A vezérigazgató-helyettes leszögezte: az OTP Bank Rt. ajánlata a kiírás szerinti szempontok alapján egyértelműen jobb volt, mint osztrák vetélytársáé.

Megszűnt a vízhiány, megjavították a csőtörést a Balatonnál