Seselj érve

Annyira szeretem a magyarokat, hogy szendvicset adnék nekik útravalóul, nehogy éhezzenek, miközben távoznak a Vajdaságból. Vojiszlav Seselj egyik sokat idézett mondata ez. Márpedig a hágai fogságban lévő szerb vezér kijelentéseit komolyan kell venni, ezt igazolja a horvátok, bosnyákok és albánok újkori története. A tömeggyilkos Seselj belgrádi helytartója által irányított Szerb Radikális Párt magabiztosan nyerte a választásokat, s az európai közvélemény most lélegzet-visszafojtva figyeli, sikerül-e az összefogás a demokrata erőkként emlegetett szerbiai pártoknak a Milosevics szocialistáit is túllicitáló szélsőséges nacionalisták ellenében. Túlzás nélkül állítható, ismét drámai helyzetbe kerül a délvidéki magyarság.
Pedig Milosevics bukása után úgy tűnt, van jövője az intézményesített üldözéstől megroggyant vajdasági magyar közösségnek. Szerbia élére egy olyan miniszterelnök került, akinek európai elkötelezettségét nehezen lehetett megkérdőjelezni. Egyik helyettese – Kasza József személyében – a magyarság köréből került ki, s már ez a tény enyhíteni tudott a féktelen szerb nacionalizmus okozta sebeken. Autonómiakoncepció született, amely a perszonális és területi magyar önkormányzást tűzte ki célul. Ha nem is olyan összetételben, mint azt eredetileg tervezték, de megszületett a Magyar Nemzeti Tanács. Ezzel párhuzamosan a több mint hetven százalékban szerbek által lakott Vajdaság megpróbálta visszaszerezni az 1989-ben megszüntetett autonómiát, csak részleges sikerrel. Az utóbbi hónapok eseményei azonban már rosszat sejtettek. Megsokszorozódtak a magyarellenes incidensek, felerősödtek a szerb nacionalista hangok, s a délvidékiek félelmeit csak fokozta a magyar vízumkényszer. A helyzetből tulajdonképpen logikusan következett, hogy a kettős állampolgárság igénye ismét napirendre került. A választások közeledtével egyre nyilvánvalóbbá vált, könnyen veszélybe kerülhet a magyar parlamenti képviselet, az ötszázalékos parlamenti küszöb eléréséhez ugyanis az egységes fellépés is kevés lett volna. Szerbiában egyetlen kisebbség lélekszáma sem éri el az öt százalékot. Így elméleti esély sem mutatkozott a nemzetiségek parlamenti képviseletére, holott az érvényben lévő alkotmány kimondja: a kisebbségeknek joguk van a lélekszámukkal arányos törvényhozási jelenléthez.
Karácsony előtt néhány nappal megtörtént az, amire tulajdonképpen számítani lehetett, mégis a dráma valóságát hozta testközelbe. Győzött Seselj pártja, és kiszorultak a magyarok a belgrádi parlamentből. Mindezt csak súlyosbítja a kudarcért egymásra mutogató délvidéki pártok elmérgesedő viszonya. Bár a vajdasági magyar egység esélye most csökkenni látszik, az azonos célok előtérbe kerülése mégis egyazon platformra toborozhatja Kasza Józsefet és Ágoston Andrást. Nincs ugyanis véleménykülönbség közöttük abban, hogy a perszonális és területi autonómia további építése abszolút prioritás a Délvidéken. A két pártvezető véleménye a kettős állampolgárság ügyében is megegyezik. Ez utóbbi kérdés időszerűségéhez Seselj pártjának győzelme tragikus érvet adott. Szerbia jövője ma kiszámíthatatlan. A délvidéki magyaroké is az. E drámai bizonytalanságon segíthet a működő autonómia és az áttelepülés nélküli magyar állampolgárság. Ez utóbbi csak az anyaországon múlik.