Aggályok

Szókincsbővítési eljárásaink egyike az elfeledett szavak felújítása. A XVIII–XIX. században tudatosan éltek vele, és ennek köszönhetően visszakerült a mindennapokba az aggastyán, ajánlat, év, dísz, fegyelem, hon, iker, tartalom, verseny szavunk. De előfordult az is, hogy valamely régi fordulat az eredetitől eltérő jelentést kapott. Így a nyelvújítást követően a koponya jelentésű agy, a parázs jelentésű szén és a hős jelentésű legény mai értelmében vált közhasználatúvá.
Újabban mintha elfeledkeztünk volna a régi szavak felelevenítéséről, holott minden korábbinál több lehetőség kínálkozna erre például az idegen kifejezések magyarításakor vagy az új fogalmak megnevezésekor. De mint tapasztalhatjuk, a XIX. század nyelvújítási gyakorlatát a számítógépek – mit számítógépek! –, az információtechnológiai eszközök, sőt az infokommunikációs médiumok korában már nem tudjuk követni, pedig szókincsünk robbanásszerűen bővül.
Mindezek miatt csak örülhetünk annak, ha mai szóhasználatunkba nagy ritkán mégis visszakerül egy-egy kikopott elem. Közelmúltbeli kevés példáink egyike az aggály és az aggályos. Az utóbbi évtizedben sűrűn találkozhatunk velük a közélet, a politika és a sajtó nyelvében, többek között így: A képviselő aggályait hangoztatta a törvényjavaslattal kapcsolatban. Vagy: A bizottság elnöke aggályosnak ítélte a kialakult helyzetet. 1972-es kiadású értelmező kéziszótárunk még régiesnek, választékosnak és ritkának minősíti vizsgált szavainkat, és a főnévi jelentést ekképp határozza meg: aggódó bizonytalanság, kétség, félelem, szorongás, míg a melléknévi származék körülírása: túlzottan aggodalmaskodó, aggodalmat keltő. De ugyanezt találjuk a szótár megújított kiadásában is, amely nemrég került forgalomba. Ez pedig azt jelenti, hogy valóban újszerű használatot feltételezhetünk az idézetthez hasonló mondatokban.
A megindult változás kétirányú. Egyrészt aggály szavunk a gyakoribb használat miatt csakhamar elveszti régies ízét, másrészt jelentésköre folyamatosan tágul, egyre több rokon értelmű megfelelőt helyettesít, például aggodalom, ellenvetés, ellenvélemény, ellenérzés, félelem, kétely, kétség, kifogás, kifogásolnivaló. Átfogalmazva előbbi példáinkat, a képviselő aggodalmának adott hangot, ellenvéleményét vagy kételyeit hangoztatta, a bizottság elnöke pedig aggasztónak ítélte a helyzetet.
Az aggály mesterséges alkotás: a nyelvújítás idejéről származik, és első írásbeli adatunk az 1820-as évektől való. Kiterjedt szócsaládja van, beletartozik a már XV. századtól kezdve meglévő aggaszt, aggódik, aggodalom, aggodalmaskodik, illetőleg mindegyiknek az őse, eredője: az aggik, illetőleg iktelen alakja az agg. Ennek korai jelentése egyébként nem különbözik két továbbképzett származékától: aggódik, aggodalmaskodik. Sőt a belőle létrejött aggság főnevet a maitól (öregség) eltérő értelemben is használták, mégpedig aggódás, aggodalmaskodás jelentésében. Manapság már az aggályos is továbbképezhető: aggályoskodik. Érdekes analógia útján a közelmúltban megszületett az aggályos melléknév ellentéte. Egy nyilatkozat kapcsán arról olvashattunk a lapokban, hogy országgyűlési képviselőink célja aggálytalan törvények készítése, tehát olyanoké, amelyekben nem talál majd kivetnivalót az Alkotmánybíróság.
A túlzott mértékű jelentésbővülés szokatlan mondatokhoz vezet. Nem szerencsés a szóválasztás a következő megállapításban: A gyerekek jelentős része aggályos családban él. Bizonyára a „veszélyeztetett család” fogalmának enyhébb kifejezésére gondolt a fogalmazó, de az a mögöttes tartalom is ott rejtőzik, hogy a családok anyagi helyzete aggasztó lehet vagy aggodalomra adhat okot. Másik példánk többféleképpen is átfogalmazható: Aggályos, hogy megtartják-e a premiert. Az egyszavas főmondat szerepét betöltő melléknév a kétséges, kérdéses vagy a bizonytalan szavakkal helyettesíthető.