Amint arról lapunk elsőként beszámolt, tavaly rendőrségi feljelentést tett egy fiatalember, mert – állítása szerint – a Fiatal Baloldal–Ifjú Szocialisták (Fibisz) Vas megyei szervezetének elnökválasztó ülésén négyezer forintot fizettek voksáért. Elmondása szerint a Fibisz-ülésen több vasi szocialista politikus is arra próbált rávenni párton kívüli fiatalokat, hogy a felkínált összegért az általuk megnevezett elnökjelölt személyére szavazzanak, mások nevében.
A rendőrség magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt száz napja folytat eljárást. A kőszegi Fibisz-választás levezető elnöke Czeglédy Csaba egykori MSZP-s önkormányzati képviselő volt, akit a Rébusz Iskolaszövetkezetnél elkövetett csalások miatt jogerősen is felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Veszprém Megyei Bíróság. Információink szerint a szombathelyi Rébusz Iskolaszövetkezet százmilliós nagyságrendű köztartozást hagyott maga után. A szervezethez olyan aktív és egykori szocialista politikusok köthetők, akik szervezői voltak a visszaélésgyanús Fibisz-ülésnek is.
Tegnap Ágh Péter (Fidesz) és Marton Zsolt (MDF) szombathelyi ellenzéki képviselők azt nehezményezték, hogy száz napja nem tudják, fizettek-e a voksért az ifjú szocialisták. Feltették a kérdést, miért nem hallgatta ki eddig a rendőrség az ügyben feljelentést tevő fiatalembert.
Lapunk megkeresésére Ipkovich György MSZP-s polgármester leszögezte: szívesen vitatkozik a két politikussal a várost érintő kérdésekről, de „hülyeségekkel nem foglalkozik”. A Vas megyei rendőr-főkapitányságon hétfőre ígértek tájékoztatást.
Fibisz-botrány: akadozó nyomozás
Száz nap alatt még a feljelentő kihallgatásáig sem jutott el a rendőrség a szocialisták Vas megyei szavazatvásárlási ügyében – állították helyi fideszes képviselők.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!