A nyomozók adatai szerint három sötét csuklyás, ismeretlen elkövető pénteken este hét óra körül a budapesti, XVI. kerületi Csömöri út egyik családi házába a hátsó teraszajtót betörve bement, és fegyverrel megfenyegette az ott lévő vietnami családot – tájékoztatta lapunkat Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Elmondta: a család négy tagja éppen vacsorázott, amikor a fegyveresek rájuk törtek. Az egyik tettes fej- és lábsérülést okozva a feleséget bántalmazta, a másik a családfőt a házban található készpénz és az értéktárgyak átadására kényszerítette, a harmadik férfi pedig a kereskedő tízéves kisfiát és négyéves kislányát egy szobába terelte, és rájuk zárta az ajtót. A vietnami férfi a ház emeleti szintjéről csaknem nyolcszázezer forintot és arany ékszereket vitt le az elkövetőknek. A három támadó ezután elhagyta a házat, a kereskedő pedig értesítette a rendőrséget és a mentőszolgálatot. A mentők a feleséget kórházba szállították. Kormos Endre hozzátette: a sértett szerint a tettesek fehérek voltak, és igen jól beszéltek magyarul.
Lapunk úgy tudja, hogy több lövés is eldördült. A rendőrök viszont nem találtak éleslőszertől származó nyomokat, így a támadók feltehetőleg gáztöltetű riasztópisztolyt használtak. A vietnami kereskedőnek – értesülésünk szerint – üzletei vannak a Fáy utcai piacon, s több román állampolgárságú alkalmazottat is foglalkoztat. Arról azonban nincs még adata a rendőrségnek, hogy a külföldi vállalkozót a standokon dolgozók valamelyike rabolhatta-e ki.
Kiraboltak egy vietnami családot
Vietnami családot rabolt ki otthonában három ismeretlen fegyveres férfi pénteken este a fővárosban. A Csömöri úti ház lakóit vacsora közben érte a támadás, s a csuklyás férfiak csaknem nyolcszázezer forint készpénzt és arany ékszereket vittek magukkal.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!