Visszaesett a DAX

2004. 02. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tízezer pontig emelkedett a BUX tegnap, majd visszacsúszott, így a kereskedés végére elolvadt a napközbeni 40 pontnyi nyereség. A zárás pillanatában a hazai tőzsdei indikátor 9964,04 ponton állt, ami 3,54 pontos növekedésnek felel meg. Mint az már megszokott, a BUX tegnap is a nemzetközi eseményeket követte, külföldön viszont nem uralkodott túl nagy optimizmus. Míg Londont mérsékelt emelkedés jellemezte, addig a német piacon teljes pesszimizmus uralkodott. A DAX a magyar tőzsde zárásakor 0,94 százalékos gyengülést mutatott, Frankfurtban főként a technológiai részvényeken volt eladói nyomás, de komolyabb gyengülésen esett át a DaimlerChrysler és a Bayer árfolyama is.
Az európaihoz hasonló gyengülési folyamat sodorta el az amerikai tőkepiacok vezető indexeinek reggeli növekedési próbálkozásait.
Pesten 10,260 milliárd forintos forgalom mellett kereskedtek a hét utolsó napján, a befektetők továbbra is az OTP- és az FHB-részvények iránt érdeklődtek. A két banki papírra összesen 5,3 milliárd forintnyi üzlet született, az OTP árfolyama 53 forinttal, az FHB értéke 10 forinttal drágult. Nagy kereslet és csökkenő trend övezte viszont a Matáv-, a Mol- és a Richter-papírokat.
A Mol kurzusát még mindig a márciusban esedékes kisbefektetői értékesítés 6500 forintos eladási árfolyama nyomta lefelé. A cég esetleges tranzakcióiról és a PKN Orlennel kapcsolatos egyesüléséről a lengyel kincstárügyi miniszter visszafogottan nyilatkozott. Zbigniew Kaniewski közölte, hogy a lengyel kormány a jövő hónapban dönti el, támogatja-e a régóta tervezett egyesülést a Mol Rt.-vel.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.