Cukrászda

Két kávénénike beszélget a cukrászda félreeső helyén.
– Jaj, Micikém, képzeld el, a múltkor, azt hiszem, pénteken, az történt velem, hogy…
– Nem mondod?
– De, mondom. Nem hallod?
– De, de, hallom.
– Akkor miért kérded, hogy mondom-e?
– Nem kérdem, mondjad csak.
– De az előbb kérdezted. Azt kérdezted, hogy nem mondom-e. Nem hallasz? Mondjam hangosabban?
– Nem, nem kell, Jucikám, mondjad csak nyugodtan, hallom.
– Még mindig nem értem, hogy akkor miért kérdezted, hogy mondom-e, hiszen mondtam. Ráadásul láthattad is, hiszen itt ülsz velem szemben. Na, mindegy. Szóval képzeld, ha jól emlékszem, pénteken történt…
– Ne mondd, tényleg?
– Mért ne mondjam? Nem érdekel?
– Jaj, dehogynem! Hogyne érdekelne, nagyon is érdekel.
– Akkor meg miért mondtad azt, hogy ne mondjam?
– Nem mondtam…
– De, mondtad! Az előbb mondtad, hogy ne mondd. Sőt utána még azt is megkérdezted, hogy tényleg-e. Azt hiszed, hogy hazudok?
– Dehogy hiszem, Jucikám, dehogy hiszem. Miért mondasz ilyet?
– Te miért mondasz ilyet?! Azt mondtad, hogy ne mondjam, nem?
– Jó, jó, ne haragudj, azt csak úgy szokás mondani. Nem úgy értettem.
– Lehet, hogy máshol szokás megtiltani a másiknak, hogy elmondja, amit akar, de kérlek, hogy ez nálunk ne legyen szokás.
– Persze, persze, igazad van, elnézést, angyalom. Máskor nem mondom, hogy ne mondjad. Mondjad! Kérlek, hogy mondjad, mi történt pénteken!
– Ha tényleg érdekel, akkor mondom. Na, képzeld, az történt pénteken, vagy talán hétfőn, nem, mégis inkább pénteken…
– Nem lehet igaz. Komolyan?
– Azt hiszem, legjobb lesz, ha befejezzük.
– Jaj, miért, Jucikám?
– Mert megint meghazudtolsz. Kezdem már unni.
– Dehogy hazudtollak meg!
– Hogyne hazudtolnál meg?! Most mondtad, hogy nem lehet igaz. Akkor miért találkozunk? Miért akarsz találkozni velem, ha kétségbe vonod, amit mondok?
– Jó, jó! Nem szólok egy szót se, ne haragudj! Igazad van, meg sem szólalok.
– Az nem jó, ha meg sem szólalsz. Hogy lehet úgy beszélgetni, hogy mindig csak az egyik fél beszél? Hozzászólhatsz te is, de lehetőleg ne kételkedj abban, amit mondok, és ne tiltsd meg, hogy én beszéljek. Különben semmi értelme az egésznek.
– Rendben van, angyalkám, rendben. Mondjad csak, hallgatlak. Kíváncsi vagyok nagyon, mi történt veled.
– Meglátjuk. Szóval… látod elfelejtettem, mert közbeszóltál.
– Jaj, ne haragudj, annyira sajnálom. Mondjad csak, angyalom, mondjad.
– De mit mondjak, ha nem jut eszembe, hogy mit akartam?
– Hát, ami pénteken történt veled, tudod…
– Pénteken? Mi történt pénteken?
– Kijöttél a közértből…
– Ja, tényleg! Köszönöm. Szóval kijöttem a közértből, és eszembe jutott, hogy… Te, Micike, te honnan tudod, hogy a közértben voltam? Nem is mondtam még, hogy a közértből jöttem ki.
– Sejtettem, hogy azt akarod elmesélni, mert tegnap is ezt mesélted, meg tegnapelőtt is.
– Akkor meg miért nem szóltál, hogy ne beszéljek fölöslegesen?
– Szólni, mondjuk, szóltam. Nem emlékszel? Még mérges is voltál miatta.
– Micike, te olyan kibírhatatlan vagy. Annyira utállak!
– Nem mondod?