Kilenc évet kapott a trabantos gyilkos

2004. 04. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hat évről kilenc évre súlyosbították tegnap a Fővárosi Ítélőtáblán annak a hatvanéves férfinak az ítéletét, aki egy nappal a móri nyolcas gyilkosság után egy közlekedési konfliktust fejlövéssel zárt le.
A nagy vihart kavaró eset két éve május 10-én történt a budafoki felüljárón, amikor egy kamionos Pantin Károly Trabantja elé vágott, majd az visszaelőzött, ezután pedig a teherautó több méteren át tolta maga előtt a kis kocsit. Később a piros lámpánál megálltak, majd az ítélet szerint a sportlövő Pantin Károly pisztolyát az anyósülésről magához vette, kiszállt az autóból, s rövid szóváltás után, egy méterről fejbe lőtte a kamionost. Ezután elhajtott. Később feladta magát a budafoki rendőrkapitányságon. A férfi tavaly első fokon hatéves fogházbüntetést kapott, ezt súlyosbította az ügyész fellebbezése alapján jogerős ítéletében a másodfokú bíróság kilenc évre.
A vádlott az eljárásban azzal védekezett, hogy csupán rá akart ijeszteni a kamionosra. Pisztolyában ugyanis az első lövedék mindig vaktöltény volt, és ekkor is ebben a tudatban cselekedett. Az ítélőtábla szóbeli indokolása szerint a férfi „orosz rulettet” játszott, ugyanis fegyverekhez értő emberként tudnia kellett, hogy forgópisztolyának dobja bármikor elfordulhat. Az elítéltet véglegesen eltiltották szakmájának gyakorlásától, ugyanis Pantin Károlynak fegyverüzlete volt a fővárosi Üllői úton.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.