Kamarai nem a törvénytervezetre
A Magyar Orvosi Kamara elutasítja a betegellátást szervezőkről szóló törvénytervezetet, mert az minősíthetetlen helyzetet teremtene az egészségügyben – jelentette ki tegnap Éger István, a szervezet elnöke. Hozzátette: az ágazatban olyanok jelennének meg, akik nem értenek az egészségügyhöz, és csak a nyereség kivonásában érdekeltek. Schvarcz Tibor (MSZP), az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke tegnap azt közölte: a kifogásolt törvényjavaslatot négypárti egyeztetésen is megvitatják. (MTI)
Sértő EU-kiadvány
Egy EU-kiadvány terjesztésének felfüggesztését kérik az Európai Parlament (EP) munkájában megfigyelőként részt vevő magyar képviselők, arra hivatkozva, hogy az komoly tárgyi hiányosságokat tartalmaz, és sérti a magyar nemzeti érzékenységet – jelentette be tegnap Brüsszelben Szájer József, a Fidesz politikusa.
A kérést tartalmazó levél megírását ő kezdeményezte, elsősorban annak a felháborodásnak a hatására, amelyet a mű Magyarországon kiváltott, s a dokumentumot az MSZP, az SZDSZ és az MDF képviselői is aláírták. (MTI)
Kisebbségbe került a Fidesz Kecskeméten
Hat év után kisebbségbe került a kecskeméti önkormányzaton belül a Fidesz vezette jobboldali szövetség, miután a város képviselő-testületén belül Együttműködés Kecskemétért néven új képviselőcsoport alakult öt taggal, köztük Szécsi Gábor polgármesterrel és helyettesével, Jánosi Istvánnal. Korábban mindketten fideszes jelöltként kerültek tisztségbe. (MTI)
Kormánypárti intő az ellenzéki elnöknek
Demeter Ervin, a brókerbizottság elnöke túllépett hatáskörén, amikor a testület többségi állásfoglalása nélkül meghallgatásokat kezdeményezett, illetve állami szervtől adatokat, nyilatkozatokat kért – mondta ki a parlament ügyrendi bizottsága. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője kérte fel a testületet, hogy nyilatkozzon a fideszes politikus konkrét ügyekben tanúsított magatartásáról, amit a kormánypárti többség a fentiek szerint ítélt meg. (MTI)
Horváth János alkotmányjavaslata
Horváth János (Fidesz) új alkotmányra vonatkozó javaslatot terjesztett tegnap az Országgyűlés elé. A képviselő elmondta: sérelmezi, hogy az alaptörvény a mai napig az 1949. évi XX. törvény címet viseli. (MTI)
Tiltakozások az uniós csatlakozás ellen
Több szervezet, így a Lelkiismeret ’88 csoport, a Vér és Becsület Kulturális Egyesület, a Pajzs Szövetség, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, valamint a Magyar Nemzeti Front tiltakozik Magyarország uniós csatlakozása ellen a hét végén. A Vér és Becsület Kulturális Egyesület a Lelkiismeret ’88 csoporttal együtt A függetlenség temetése elnevezéssel, míg a Pajzs Szövetség Földindulás címmel tartja budapesti rendezvényét pénteken. (MTI)

Van, aki 90 milliót visz haza évente – Világhírű balettművész üzent a vizsgázó fiataloknak