Medgyessy az alapkamatról
Medgyessy Péter miniszterelnök szerint a központi bank alapkamata az év végéig egy számjegyűre csökkenthető a mostani 12 százalékról, miközben a gazdaság tovább javul – írta a Reuters hírügynökség. A kormányfő úgy nyilatkozott, hogy a Magyar Nemzeti Banknak fokozatosan kell foglalkoznia a kamatcsökkentéssel. – Úgy vélem – tette hozzá –, december végén, január elején a kamat már egy számjegyű lehet. (MTI)
Magyar–bosnyák légiegyezmény
Megújított kormányközi légiközlekedési egyezményt írt alá tegnap Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter Branko Dokic bosznia-hercegovinai gazdasági és közlekedési miniszterrel. Az új kétoldalú szerződés szerint – amely az idegenforgalmi igényeket és a megváltozott szolgáltatási követelményeket veszi alapul – több légitársaság kijelölésére nyílik lehetőség a két ország közötti forgalomban. A megállapodás kiterjed a repülésbiztonságra, a vámokra, az adókra, a közvetlen tranzitforgalomra, a vitel-, illetve repülőtér-használati díjakra. (P. G. I.)
Colin Powell a Világbank élén?
Washingtoni üzleti és pénzügyi körökben az a híresztelés járja, hogy Colin Powell amerikai külügyminiszter lesz a világ legnagyobb és leghatalmasabb fejlesztési intézményének, a Világbanknak a következő elnöke. James Wolfensohn, a jelenlegi elnök úgy nyilatkozott: nem hiszi, hogy Powell a Világbank elnöke akarna lenni. A New York Times keddi számában azt írta: sokak szerint magától értetődő „leszállóhely” lenne a poszt a külügyminiszter számára. (MTI)
Nálunk könyvel a TUI
Magyarországra hozza könyvelésének egy részét Európa legnagyobb idegenforgalmi vállalata, a német TUI – közölte a társaság. A Németországért, Ausztriáért és Svájcért felelős közép-európai üzletágban 320 könyvelői munkahelyet szüntetnek meg, s Budapesten hetven új munkahelyet hoznak létre. Az áthelyezés évente hétmillió euró megtakarítást jelent a társaságnak. (MTI)
Alig változó mobil-előfizetések
Március hónapban a mobil-előfizetések száma 35 ezerrel emelkedett, ami 0,4 százalékos növekedést jelent február hónaphoz képest – közölte tegnap a Nemzeti Hírközlési Hatóság. A hónap végén a három szolgáltató összesen 8,050 millió előfizetést tartott nyilván. A Vodafone piacrészesedése az előfizetésekből 17,3, a Westel Mobilé 47,7 százalékra nőtt, míg a Pannon GSM-é 35 százalékra csökkent. A március végi előfizetések száma 14 százalékkal haladta meg a tavalyi év hasonló értékét. (P. G. I.)

Itt a megrázó felvétel arról, ahogy a tatabányai áruházban betörik egy férfi fejét - videó