Egy washingtoni sajtóértekezleten hozták nyilvánosságra tegnap azt a nyílt levelet, amelyben félszáz volt amerikai diplomata bírálta George Bush közel-keleti politikáját. Mint arról korábban beszámoltunk, a levél aláírói – köztük számos volt nagykövet – szerint a jelenlegi amerikai elnök közel-keleti politikáját hitelességének, tekintélyének és barátainak elveszítésével fizeti meg az Egyesült Államok. A nyílt levél azt veti az amerikai elnök szemére, hogy Washington nagy árat fizet, amiért Bush szégyentelenül támogatja Ariel Saron izraeli kormányfő „törvényen kívüli gyilkosságait”, Izrael most épülő „berlini falát”, a megszállt területen végrehajtott izraeli katonai akciókat, valamint Saron egyoldalú kivonulási tervét. Ezzel egy időben Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter elítélte katonáik iraki kínzásait, s a Pentagon több , a foglyokat érintő enyhítést vezetett be. Ugyanakkor a tömegpusztító fegyverek iráni áldozatait tömörítő iráni szervezet tegnap panasszal élt az amerikai kormányzat ellen, mert az hozzájárult Szaddám Huszein tömegpusztító fegyverarzenáljához, amelyet az iráni katonák ellen vetettek be a két ország közötti háborúban – jelentette az IRNA iráni hírügynökség.

Orbán Viktor: Győzike ide kevés lesz, indulnak a sajtóperek!