Amonetáris tanács ötven bázisponttal 11,5 százalékra csökkentette május 4-i hatállyal a jegybanki alapkamatot – közölte tegnap a Magyar Nemzeti Bank. Legutóbb április 5-én mérséklődött az alapkamat, akkor 25 bázisponttal 12 százalékra csökkent a mértéke. Két héttel korábban ugyancsak történt egy szintén 25 bázispontos kamatcsökkentés.
A mostani kamatvágás indoklásában a monetáris tanács azt emeli ki, hogy a magyar gazdaság kockázati megítélése javult az utóbbi hónapokban, s ez lehetővé tette a magas kamatfelár mérséklését. A kötelező tartalék után fizetett kamat, amely a legutóbbi kamatcsökkentéskor nem változott, most 25 bázisponttal 11,5 százalékra mérséklődött. A jegybanki alapkamattal együtt változott a devizabetét fedezete mellett nyújtott projektfinanszírozó hitelek kamata is, amelynek mértéke így 11,5 százalék lett.
Mint ismeretes, a monetáris tanács 2003. november végi rendkívüli ülésén azonnali hatállyal 300 bázisponttal 12,5 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. A testület a döntését akkor azzal indokolta, hogy a forintárfolyam jelentősen gyengült, az állampapírhozamok pedig emelkedtek. A kelet-közép-európai régióban kiugróan magasnak számító alapkamathoz az is hozzájárult, hogy a külföldi befektetők elbizonytalanodtak, aminek a jegybank szerint az államháztartás nagy hiánya s a folyó fizetési mérleg gyors lakossági hitelnövekedés miatt emelkedő hiánya volt az oka.

Elkezdődött az érettségi: mutatjuk, milyen feladatokat kaptak a diákok