Kiemelt céljuk a bíróságokat érintő informatikai fejlesztéseknek, hogy a tárgyaló bíró elektronikus úton hozzá tudjon férni minden olyan adathoz, amely szükséges az ítélethozatalhoz – hangzott el tegnap Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter találkozóján. Lomnici megjegyezte: míg egy osztrák bíró tárgyalás közben is percek alatt beszerezheti a per eldöntéséhez szükséges adatokat – például az ingatlan-nyilvántartásból –, addig magyar kollégájának hónapokra el kell halasztania az eljárást egy-egy földhivatali megkeresés miatt. Hozzátette: az unió szorgalmazza az úgynevezett távmeghallgatás módszerét: a skandináv országokban már gyakorlat, hogy a helyi önkormányzat helyiségében nyilatkozatot tehet az állampolgár, megtakarítva ezzel több száz kilométeres utazást az illetékes bíróságra.
Kovács Kálmán hangsúlyozta: a fejlesztéseknek köszönhetően hamarosan javulni fog az állampolgári ügyintézés. – Kísérleti jelleggel már jövőre bevezetik a digitalizált cégeljárást, 2006-tól pedig arra törekszenek, hogy minden rt. és kft. ügyeit elektronikusan intézzék – tette hozzá a szakminiszter.

Orbán Viktor elárulta, mi kell a békés együttéléshez – videó