Gondatlanságból elkövetett, halált okozó közveszélyokozással gyanúsítja a rendőrség az Alkotás utcai gázrobbanásban megsérült F. Ferencet – jelentette be pénteken Fülöp Valter, a BRFK osztályvezetője. A jelenleg kórházban fekvő férfi lakásbérleti jogviszonyát még jóval az egy halottal és nagy anyagi kárral járó baleset előtt felmondta az önkormányzat, ám ő ennek ellenére meghirdette a lakást. Előlegként felvett rá 550 ezer forintot, sőt albérletbe is kiadta az ingatlant, így további százezer forintra tett szert. Albérlője látta, hogy a lakásban van gáztűzhely, amely a robbanás reggelén még üzemelt, de estére nyoma veszett. A szakértői vizsgálat szerint a rosszul elkötött vezeték miatt következett be a detonáció. Az őrizetbe vett F. Ferenc nem működik együtt a rendőrséggel, nem tett vallomást.

Súlyos hibákat tártak fel a Flórián téri hídon, jól halad a felújítás