Hideg magma?

J O B B S Z E M L E

A jobboldali törzsszavazók sértettségükben szinte sokkos állapotban várták azt az elsöprő erejű rakétatámadást, amelyet pártjuk majd Medgyessy Péter miniszterelnökre és Horn Gyula volt miniszterelnökre zúdít, amiért az előbbi Magyarország lakosságának „csak” a felét nem vinné az unióba, az utóbbi – ha valaki nem értette volna azt, hogy Medgyessy melyik félre célzott – pedig a jobboldali felét. A végtelenségnek tűnő várakozás traumáját csak növelte, hogy a péntek reggel nyilvánosságra került, példátlanul felháborító, megosztó és az ország felét Európából kirekesztő mondatra hétfőig semmiféle reakció nem érkezett. Hétfőn pedig némi, a média ingerküszöbét alig elérő mormogás következett a parlamentben. E hasábokon szintén hétfőn Bayer Zsolt joggal sűrítette dühét a „megveszett pincepatkányról” szóló idézetbe. Azon pincepatkányról van szó, írja Bayer, „akinek a közcsatornarendszer eldugulása lehetőséget ad, hogy előugorjon latrinájából, és őrjöngve mindent felzabáljon; mocskos, megszállott, korcs, vérbajos és csillapíthatatlan gyűlölet tölti el mindenki ellen, aki mosakszik, épelméjű és vérbaj nélkül való…” De a jobboldal választott képviselői a hétfői, halovány napirend előttitől és néhány tyuttyogástól eltekintve némák maradtak. Talán ezért írta joggal e lap elektronikus portálja, hogy ha a Fidesz ország lenne, azt az MSZP vasár- és/vagy ünnepnap rohanná le, mert akkor a védő nem venne tudomást a harci zajról, avagy a vakáció idején, amikor is a „tábornokok” a dalmát tengerparton állomásoznak. A koalíció az elmaradt roham láttán szemét értetlenül dörzsölte, nem akarva hinni ismételt szerencséjének. Hiszen joggal számított arra, hogy a melegítős Schmitt-plakát elleni műbalhéval nemhogy tematizálni, de semlegesíteni se tudja azt, amit a Fidesz apraja-nagyjától kap majd azért, amit a koalíció mai és korábbi vezetője mondani talált az országnak az EU-ból kizárandó feléről. A jobboldali szavazók ismét nem értették. Szerdára már visszaestek korábbi rezignáltságukba azzal, hogy itt megint valami olyan történik – illetve nem történik –, amit ők nem értenek. Hogy egy párt az ölébe hullott politikai mannát – most egy pillanatra tekintsünk el a Medgyessy és Horn lelke exhibicionista gyakorlata keltette undortól – immár szinte szokássá merevedve még a szájához se tudja emelni, nemhogy megenné, az enyhén szólva az értethetetlenség veszélyes határmezsgyéjét súrolja. Avagy inkább tiltott határátlépés.
Itt valami megint nem stimmel. Itt valami megint kísértetiesen hasonlít a 2002-es kampány előtti hónapokra. Amikor a hatalmas jobboldali szavazótábor a körmét rágva várta, mikor csap vissza az akkor még kormányon lévő pártja a válogatott gazságokra, a „lop-stopokra”, a „23 millióra”. De semmi nem történt. Csak a vereség. Mert hogy akkor az volt a stratégia, hogy az eredmények magukért beszélnek. Noha már Hitler és Sztálin is tudta, hogy propagandával – ha az elég alacsony színvonalú és elég sokszor ismétlik – az emberekkel el lehet hitetni, hogy életük pokla paradicsom, és megfordítva. Medgyessyék médiája pedig ebből az iskolából való. 2002-ben az eredményeket láttatták kudarcoknak, ma a kudarcot eredményeknek, a brókerkormányt sikerkormánynak. Az övön aluli ütésekre, a galád vádakra azonban ma a legnagyobb jobboldali párt válasza ugyanaz, mint a 2002-es kampányban: az érthetetlenül mérsékelt nem reagálás.
Egy pillanatra ne kutassuk az okát a passzivitásnak. Csak nézzünk szét a világban, mire képesek jobboldali pártok kormányon maradásért: a spanyol Aznar, aki képes volt az ETA-ra kenni a március 11-i merényletet; Bush elnök csapata, amelyik Kerryt gyomrozza a vietnami időkből való, kétes értékű dokumentumokkal. Saronról ne is beszéljünk, mert az már a szélsőjobb. Csak a mi jobboldalunk a gáncs nélküli lovag, amelyik elnézően nyújtja jobb kezét, ha ledöfik.
Mondjuk ki végre: a világ ismert demokráciájában a Fideszhez hasonlóan udvarias párt egyszerűen nem létezik. Egy olyan világban, ahol – tetszik, nem tetszik – a Ron Werberek, a Silbersteinek és társaik alakítják a politikai közhangulatot, a kampányökölvívás már régen nem Queensberry márki, hanem a bérgyilkosok szabályai szerint zajlik. A rossz értelemben vett passzivitás láttán ugyanakkor a saját tábor legértékesebb szavazóin uralkodik el a bizonytalanság, majd a reményvesztettség és rezignáció érzete. Nem véletlen, hogy a jobboldaliak közül sokan nem mennek majd el június 13-án szavazni, azzal a „felkiáltással”, hogy „ha nekik, a leginkább érintetteknek és megtámadottaknak nem fontos az én elemi felháborodásomat is kifejezni, akkor miért mozduljak ki?”
A politikában az egész egy kicsit olyan, mint a geológiában a cseppfolyósan izzó magma, amely a forróságot átadja a szomszédos földrétegeknek. Minél forróbb a magma, annál messzebb adja át a hőt. A szocialisták – és a világon mindenütt a pártok – ezt értik is, és pontosan ezért akarják „forrón tartani” híveik minél nagyobb táborát nem csak mozgósításuk érdekében, de azért is, mert tudják, minél magasabb hőfokon „izzanak” választóik, annál több családtagnak, rokonnak, barátnak, szomszédnak, ismerősnek és ismeretlennek adják át a hőt. Werbernek, Silbersteinnek és társainak mindezt nem kell magyarázni. „It’s elementary, my dear Watson” – idéznék Sherlock Holmes nagy mondását. De ez „elemi” nemcsak Watsonnak és nekik, de az MSZP és SZDSZ apraja-nagyjának, sajtójának és a belőlük profitálóknak. Akik a jobboldalon azzal védekeznek, hogy „mi genetikailag” nem tudunk olyanok lenni, mint a másik oldal, az menjen el más pályára. Politikusnak nem kötelező lenni. Aki viszont annak megy, az tanulja meg azt, ami másnak már születésétől fogva is megy. Nem valószínű, hogy Aznar az anyatejjel szívta magába azt, amit március 11-e után tett, mint ahogy Bushnál is tanult mesterségről van szó. A győzelem érdekében. Pedig mélyen vallásos. De tudja ő is azt, amit kedden e lapokon Kristóf Attila idézett Máté evangéliumából, emlékeztetve Jézus ezen mondására is: „Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot.” A legnagyobb jobboldali párt kampánystratégiáját kidolgozóknak az evangélium ezen részét is érdemes lenne forgatniuk, ha már ők az üldözöttek és feléjük percenként kard nyúlik barlangjukba.