Nem vinném magammal a jobboldalt – jelentette ki Horn Gyula volt miniszterelnök, az MSZP kampányfelelőse a Magyar Hírlap azon körkérdésére válaszolva: „Mit vinne magával az unióba? / Mi az, amit mindenképpen maga mögött hagyna?” Medgyessy Péter kormányfő ugyanott félreérthetően fogalmazott: Csak a fél országot nem vinném – válaszolta a lapnak.
Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője minderre úgy reagált: Horn Gyula nyilatkozata a Magyar Hírlapban, amely szerint nem vinné magával a jobboldalt az unióba, felháborító és a demokrácia teljes meg nem értését jelenti. Hozzátette: ha viszont karhatalmista múltját vesszük figyelembe, akkor ez a kijelentés akár elismerésre méltó fejlődésnek is nevezhető. Medgyessy Péter kormányfő kétértelmű mondatára kérdésünkre csupán annyit mondott: látszik, hogy a miniszterelnöknek ugyanaz a kommunikációs tanácsadója mint Horn Gyulának.
Nem vagyunk többé lesajnált, másodosztályú európaiak – jelentette ki az MSZP május 1-jei majálisán Kovács László, az MSZP elnöke, külügyminiszter. Úgy vélte: a kormány jól zárta le Brüsszelben a csatlakozási tárgyalásokat; amit elért, az az elérhető legjobb.

Fontos bejelentést tett a miniszterelnök az aszályról – videó