Megszűnt a környezetszenynyezés a Vas megyei Csákánydoroszló és Gasztony között, a Vörös-patakban, amelynek vize erősen habzott május 1-jén, és tömegesen pusztultak benne a halak. Az ügyben a körmendi rendőrkapitányság folytat nyomozást természetkárosítás alapos gyanúja miatt.
Helyi kihatású környezetszennyeződés történt – mondta el lapunknak Poór Gyula, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség ügyeletese. A felügyelőség munkatársai vasárnap eltakarították a haltetemeket, a víz sem habzik már a vegyszertől. A környékbelieket hangosbemondón szólították fel, hogy ne egyenek a Vörös-patak partjára vetődött halakból.
Az eddigi adatok szerint egy mezőgazdasági termeléssel foglalkozó kft. emberei permetezést végeztek, s a tartályt egy traktorral vontatták, amely a nap során többször is áthaladt a patak egyik gázlóján. A rendőrség és a felügyelőség közös vizsgálata alapján valószínűsíthető, hogy ekkor került a méreg a vízbe.
A környezetkárosítás jelenleg még ismeretlen elkövetőjét akár három év szabadságvesztéssel is büntetheti a bíróság.

Fontos bejelentést tett a miniszterelnök az aszályról – videó