Magyarország kilenc Maros menti településének polgármestere írta alá azt a petíciót, amelyet a minap Makrai László, a Fidesz Csongrád megyei zöldtagozatának elnöke Szabó Lászlóval, a Csemete egyesület képviselőjével adott át Gyulafehérváron a Rosia Montana Gold Corporation vezetőinek. Mint ismeretes, ez a vegyesvállalat óriási bányaberuházásba kezdett a romániai Verespatak körzetében. A petíció aláírói támogatják a beruházás leállítására irányuló erőfeszítéseket.
Makrai Lászlótól megtudtuk, hogy rajtuk és a Csemete Természetvédelmi Egyesületen kívül a Magyar Madártani Egyesület Csongrád megyei csoportja is szorgalmazta a tiltakozást a környezeti kockázatokkal járó aranybánya működtetése ellen. Mint ismert, a monumentális bányaterületen – a Maros, illetve a Tisza vízgyűjtő rendszerében – külszíni ércfejtéssel, cianidoldatos színesfémkivonással valósulna meg a termelés.
A vegyesvállalat vezetői Gyulafehérváron igyekeztek megnyugtatni vendégeiket, kijelentve: a nemzetközi környezetvédő egyezmények normái szerint járnak el. Hamarosan Szegedre utaznak, ahol majd részletesen ismertetik terveiket. A beruházás helyszínén Makraiék arról bizonyosodtak meg, hogy a munkagépek már felvonultak. Verespatak lakossága továbbra is megosztott, hiszen többen ragaszkodnak ingatlanaikhoz. Hallani sem akarnak arról, hogy elhagyják a települést, míg mások már eladták házukat a vegyesvállalatnak.

Elkezdődött az érettségi: mutatjuk, milyen feladatokat kaptak a diákok