Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az SZDSZ elégedett önmagával Az SZDSZ-nek sikerült érvényesíteni a kormányzásban a liberális elveket. A rendszerváltozás óta ez a legliberálisabb kabinet – mondta Kuncze Gábor pártelnök azután, hogy az SZDSZ-es miniszterekkel értékelte a kormány kétéves tevékenységét. Hozzátette ugyanakkor: azt szeretnék, ha még liberálisabb volna a kabinet. Kuncze szerint „javult a gazdaság átláthatósága, az informatika terjedése sosem látott méreteket öltött, a környezetvédelem terén érdemi munka folyik, a közoktatás reformja megtörtént, a felsőoktatási folyamatban van”. (MN) Lengyel borúlátás A lengyel külügyminiszter „inkább csekélynek” minősítette egy gyors kompromisszum esélyeit az EU alkotmányos szerződése ügyében. Wlodzimierz Cimoszewicz kétségének adott hangot, hogy sikerül-e az alkotmány ügyében fennálló nézetkülönbségeket még az idei első fél évi ír elnökség alatt áthidalni. (MTI) Sztrájkot hirdettek a VDSZSZ gépészei Sztrájkot hirdetett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) gépészeti szakágának sztrájkbizottsága június 11-én 5 órára. Döntött arról is, hogy folytatni kívánják a tárgyalásokat abban a reményben, hogy a sztrájkot nem kell megtartani – közölte Gaskó István VDSZSZ-elnök. Arról még nem döntöttek, mennyi ideig tart a sztrájk. A munkabeszüntetést a gépészeti üzletág dolgozói között hirdették meg, de bárki csatlakozhat hozzá. (MTI)

MTI - Munkatársunktól
2004. 05. 26. 19:29

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.