Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Felkészületlen magyar cégek Miközben 10 hazai vállalatvezető és gazdasági döntéshozó közül 9 úgy véli, hogy cége legalább közepesen felkészült az EU-csatlakozásra, addig konkrét lépéseket csak 60 százalékuk tett – derül ki a BellResearch és a Figyelő, valamint az Üzlet és Siker magazin közös felméréséből. Ez alapján a hazai vállalatok közel kétharmada tett konkrét lépéseket azért, hogy megfeleljen az európai uniós kihívásoknak. (MTI) Hamisított szürke marha a Corában? A Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete szerint a Cora hipermarketlánc kiadványában szürkemarha-húsból készült termékeket hirdet, de a készítményeken fellelhető egyedi állatazonosító számok nem szerepelnek nyilvántartásukban, így a forgalomba került hús sem származhat eredetvédett szürke marhából. A Cora megkezdte az ellenőrzést, megjegyezve, hogy a birtokukban vannak a forgalmazott szürke marha eredetét igazoló tanúsítványok. (N. O.) ATV-s elnöke lesz a Duna TV-nek? Székely Ferenc, a Magyar ATV programigazgatója is pályázik a Duna Televízió elnöki posztjára – értesült a Magyar Nemzet. Székely Ferenc megkeresésünkre nem cáfolta az információt. A programigazgató úgy fogalmazott: senkinek semmi köze hozzá. Székely Ferenc a Horn-kormány idején a Magyar Televízió alelnöke volt. 2002 őszén pályázott az MTV elnöki posztjára is. (G. K.)

MTI - Munkatársainktól
2004. 05. 24. 23:00

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.