Védi magát a Magyar Posta
A levélfeldolgozó rendszer automatikusan megsemmisíti a küldeményekről rögzített adatokat, így a Magyar Posta Rt. nem sért adatvédelmi elveket – jelentette ki Szabó Pál, a társaság vezetője. A vezérigazgató mindezt annak kapcsán közölte, hogy Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos bejelentette: vizsgálatot indít a budaörsi logisztikai központ adatkezelése miatt. (MTI)
Baráth bizakodó
Magyarország 2007–2013 között 6000 milliárd forintnyi uniós támogatást hívhat le, a nemzeti önrésszel együtt így 10 000 milliárd forint értékű infrastruktúra-fejlesztés valósulhat meg – jelentette ki Baráth Etele, a Nemzeti Fejlesztési Hivatalt felügyelő politikai államtitkár a Magyar Betonszövetség konferenciáján. (MTI)
Eladó a Pick
A Pick Rt. eladásáról tárgyal a vállalat vezetése. A legnagyobb magyar húsipari társaságot lapinformációk szerint az amerikai Smithfield Foods óriáscég veheti meg. A Pick vezetői elismerték, hogy külföldi befektetők jártak a cég szegedi telephelyén. A társaság eladásáról két hete röppent fel az első hír. (Délmagyarország)

Orbán Viktor: Zelenszkij ukránbarát kormányt akar Magyarországon