Röviden

MN
2004. 05. 06. 16:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Késik a jelentés
Washington. Technikai okokra hivatkozva meghatározatlan időre elhalasztották annak a jelentésnek a kiadását, amelyet
az amerikai külügyminisztérium készít arról, miként segíti az Egyesült Államok a demokrácia és az emberi jogok érvényesülését a világban. (MTI)

Feléledt Suharto pártja
Dzsakarta. A volt diktátor, Suharto Golkar pártja nyerte meg Indonéziában a parlamenti választásokat. A szerdán nyilvánosságra hozott hivatalos végeredmény szerint a Golkarnak a leadott szavazatok 21,6 százalékát sikerült megszereznie.
A hivatalban levő elnök, Megawati Sukarnoputri pártja lett
a második a leadott szavazatok 18,5 százalékával. (MTI)

Vérengzés Nigériában
Kano. Legalább kétszáz muzulmánt lemészároltak, százhúszan eltűntek és százan megsebesültek keresztény fegyveresek támadásában a nigériai Yelwa településen – ismertette a legfrissebb veszteségmérleget szerdán a Vöröskereszt. (MTI)

Bosszúakció Gázában
Gáza. Izraeli katonák megöltek szerdán egy palesztint a Gázai övezetben, Deir al-Balah településre való behatolásuk közben. Az izraeli behatolás célja épületek lerombolása volt, amiért vasárnap a Hamász fegyveresei megöltek egy terhes izraeli telepesnőt és négy gyermekét. (MTI)

Fidel Castro ismét port kavart
Managua. Diplomáciai jegyzékben fejezte ki tiltakozását Nicaragua Kubánál Fidel Castro május 1-jei beszéde miatt. A nicaraguai kormány azt sérelmezte, hogy havannai ünnepi beszédében azt mondta: Nicaragua „sandinista csapatokat” küldött Irakba. (MTI)

Vadászat Maszhadovra
Groznij. Szorul a hurok a csecsen szeparatisták vezetője, Aszlan Maszhadov körül. Mint az orosz hírügynökségek jelentették, a kaukázusi köztársaság déli részén nagyszabású akció indult a Moszkva által terrorizmussal vádolt volt elnök kézre kerítésére. Eközben az al-Hajat című arab újság közölte, hogy a csecsen ellenállók oldalán harcoló arabok közelmúltban likvidált vezérének, Abu al-Validnak az utóda a jordán származású Abu Hafsz al-Urdoni lett. (MN)

Nemet mondtak a szerbeknek
Pristina. A koszovói ENSZ-miszszió (UNMIK) szerdán elvetette a koszovói szerbek autonóm területeinek létrehozására vonatkozó indítványt. „Az ilyen területek, rajtuk a koszovói hatóságoktól messzemenően független intézményekkel, nem lennének összhangban az ENSZ elképzelésével, amelyben az etnikumok békés együttélésén alapuló stabil Koszovó szerepel célként” – szögezte le az UNMIK. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.