Turisztikai támogatásra csak 650 millió

Hunyor Erna
2004. 05. 05. 18:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szakmai vitára bocsátották a Nemzeti turizmusfejlesztési stratégiát, amely várhatóan ősszel kerül a kormány elé – közölte Pál Béla az Országgyűlés idegenforgalmi bizottságának tegnapi ülésén. A gazdasági tárca turizmusért felelős politikai államtitkára arra kérte a képviselőket: vegyenek részt a vitában, és választókerületükben is minél szélesebb körben folytassák le a szakmai egyeztetéseket. Hangsúlyozta, hogy egységes szemléletű szakanyagra van szükség, hiszen nincs jobboldali vagy baloldali idegenforgalom. A társadalmi vitát minél szélesebb körben kell lebonyolítani – mondta az államtitkár –, mert szükséges, hogy a turizmus önmagát erősítő fejlődési pályára kerüljön, aminek része a szemléletformálás és a szakmai igényesség. Szavai szerint számos neves turisztikai szakembert vontak be – a szakmai szervezetek mellett – e társadalmi vitába, köztük Matolcsy Györgyöt, az előző kabinet gazdasági miniszterét is.
Pál Béla kiemelte: a most elkészült stratégia vitaanyag, a társadalmi egyeztetés lezárultával lehet dönteni arról, hogy szükséges-e önálló turizmustörvényt alkotni.
Horváth László (Fidesz) felhívta a figyelmet arra, hogy a stratégiáról létrejövő viták jó lehetőséget kínálnak a kormányzaton belüli párbeszédre is.
Tóth József (MSZP) közölte: úgy látja, hogy a stratégiából elsősorban a víziók és a feladatok hiányoznak.
A Széchenyi turizmusfejlesztési programról Székely György, a turisztikai hivatal vezetője elmondta: a kizárólag hazai finanszírozású négy turisztikai pályázatra idén 650 millió forint áll rendelkezésre, s október 15-ig lehet a pályázatokat benyújtani.
Mint ismert, az idei 650 millió forinttal szemben 2002-ben húszmilliárd forint állt rendelkezésre az idegenforgalmi projektek támogatására. 2002-ben 4,4 milliárd forint volt a turizmusból származó devizabevétel összege, amely az ágazati külkereskedelmi mérleg hiányának 107 százalékát fedezte. Tavaly ez a mutató mindössze 37 százalékot ért el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.