Keszthelyen, Bogláron, Szemesen, Révfülöpön, Szigligeten, Keszthelyen és Balatonmárián is menetrendi hajóra szállhatunk a hét vége óta; 40 percenként közlekedik a komp Szántód és Tihany között, és a Fonyód–Badacsony katamaránjáratok is sűrűsödnek. A balatoni hajóstársaság jóvoltából az üdülőkörzet 164 településének lakói május 31-ig félárú jeggyel utazhatnak a tavi flotta hajóin, a közalkalmazottak viszont ez évtől nem élvezhetik az 50 százalékos kedvezményt.
A múlt pénteken felavatták az 50 millió forintos költséggel megújuló révfülöpi hajóállomás első beruházását, ami azt jelenti: két év múlva befejeződik a balatoni hajóstársaság egyik legszebb kikötőjének rekonstrukciója. Látványos hajószentelés is volt a hét végén a Fülöp-hegy lábánál: a Balatoni Hajózási (BH) Rt. Ukrajnában vásárolt, és idehaza „felöltöztetett” hajója a Szántód nevet kapta, mely múlt szombat óta Földvár és Tihany között közlekedik. A balatoni hajókon a 70 év felettiek idén is ingyen utazhatnak, a nyugdíjasok, a 6 és 14 év közöttiek, valamint a diákigazolvánnyal rendelkezők 50 százalékos kedvezményt kapnak. A BH Rt. az EU-országok nyugdíjasai számára ugyancsak 50 százalékos kedvezményt biztosít.
Újabb hajójáratok indultak a Balatonon
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!