Visszatérnek Huszein emberei a hatalomba?

Munkatársunktól
2004. 05. 05. 19:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap az al-Kudsz al-Arabi című arab újság közölte, hogy még mindig nem lehet tudni, ki lesz az új iraki elnök, kik töltik be a helyettesi tisztségeket, és ki lesz az új iraki kormányfő. Ennek a lap szerint az az oka, hogy a közbiztonság nagyon megromlott a közel-keleti országban. A napilap szerint Amerika stratégiája megváltozott, amióta megengedte az előző rendszer kiszolgálóinak, hogy folytassák tevékenységüket. Ráadásul Irakban az utóbbi időben elterjedt hírek szerint Amerika szándékában áll kinevezni egy Szaddám Huszeint egykor kiszolgáló személyt, mégpedig igen magas pozícióba. Iraki források szerint Paul Bremer amerikai polgári kormányzó Irakban találkozott Szultan Hasim Ahmaddal, a volt iraki honvédelemi miniszterrel, aki most amerikai erők fogságában van, és Mahir Abdarrasid tábornokkal, aki az ifjabb Huszein fiú apósa, és fontos tábornok volt Szaddám Huszein hadseregében.
Az Azzaman iraki újság közben azt jelentette, hogy a Központi Hírszerző Ügynökségben (CIA) néhány vezető azt indítványozza, hogy három iraki jogász (köztük egy kurd származású) töltse be az említett iraki pozíciókat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.