A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) győri szervezete – eddigi gyakorlatát követve – ismerteti álláspontját a 2004. június 13-i első szabad európai parlamenti választással kapcsolatban. Jakab apostol utasítása alapján fogalmazunk, miszerint: „Igenléstek legyen: Igen, tagadástok: Nem. Különben ítélet fog sújtani titeket” (Jak 5,12). Tehát: célunk a kereszténység mint egyetemes emberi értékrend megszilárdítása hazánkban és az Európai Parlamentben. Állásfoglalásunkat ugyanúgy ajánljuk azoknak, akik a kereszténységet hitként élik meg, mint azoknak, akik a dogmahitet ugyan nem gyakorolják, de az ószövetségi mózesi tízparancsolat és az újszövetségi jézusi tanítás erkölcsi alaptörvényeinek érvényesülését kívánatosnak tartják hazánkban is, Európában is.
A politikai hatalomban az értékrendeket pártok jelenítik meg. A KÉSZ azt a pártot támogatja a június 13-i európai parlamenti választáson, amelyik a kereszténység társadalmi tanítását, az emberközpontú politizálást valósította és valósítja meg. Választásunkat megkönnyíti II. János Pál pápa, aki 2004. április 6-án a közjó érdekében és az egyház javára végzett munkájának elismeréséül Orbán Viktornak, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnökének, a polgári kormány miniszterelnökének a civil embernek adható legmagasabb vatikáni kitüntetést adományozta.
Ezért a – szavazócédulán a 6-os számmal ellátott – Fidesz – Magyar Polgári Szövetséghez tegyük az x-et! Miért menjünk el szavazni június 13-án? Erre több okunk is van:
1. A választáson való részvétel kötelesség. II. János Pál pápa határozott figyelmeztetése így szól: „az a keresztény, aki elhanyagolja földi feladatait, (…) örök üdvösségét veszélyezteti.” „Például mindenkinek kötelessége részt venni a választásokon” – tette hozzá a szentatya szavaihoz 1993-ban a KÉSZ II. országos kongresszusán a Vatikán magyarországi nagykövete, Angelo Acerbi apostoli nuncius.
2. Június 13-i szavazatunk a Medgyessy-kormány két évéről szóló véleménynyilvánítás lesz. Súlyos erkölcsi válság, gazdasági mélyrepülés (az ország eladósodása, a polgárok elszegényedése), a demokrácia károsítása – így jellemezhető a balliberális kormány két éve. Hogy az országot elszegényítő politika ne folytatódjék, szavazzunk a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség listájára!
3. Magyarország 2004. május 1-jétől az Európai Unió tagja. Az unió piaci versenye a magyar érdekekért kőkeményen küzdő, érdekérvényesítő magatartást igényel, amelynek pedig a Medgyessy-kormány nem felelt meg, és ennek mindannyian vesztesei vagyunk. Ezért a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség listájára szavazzunk, hiszen az Orbán-kormány által folytatott európai uniós tárgyalások mind eredményesek voltak, a Medgyessy-kormány által folytatott utolsó, koppenhágai csúcs viszont számunkra vereséggel zárult.
4. Keresztény kötelességünk teljesítésén túl egy aktuális, tragikus jelenség is szükségessé teszi az európai parlamenti választáson való részvételünket. Az MSZP izraeli kampányfőnöke, Ron Werber a magyar nemzeti lélektől idegen, gyűlöletkeltő, háborús kampányt végeztet a magyar szocialistákkal, akik – sajnálatos módon – készséges végrehajtói a Ron Werber-i utasításoknak. Felelősségünk és kötelességünk egyszer s mindenkorra megálljt parancsolni a magyar közélet feldúlásának. Követeljünk békét június 13-án a magyarság számára: szavazzunk a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség listájára!
5. Az MSZP ismét mozgósítja a 2002-es országgyűlési szavazótáborát. A két nagy párt közül az győz, akinek több választója megy el szavazatát leadni. Világosan kell látni, hogy a június 13-i európai parlamenti választáson a küzdelem a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és az MSZP között dől el. Ezért arra is kérjük a polgári, keresztény, nemzeti érdekek és értékek iránt elkötelezett polgárokat, hogy ne szavazzanak esélytelen kis pártokra (MIÉP, MDF és társai), mert az elveszett szavazatok is az MSZP-t támogatják.
Most a jövőnk veszélyben van. Június 13-án menjünk el, és szavazzunk a 6-osra, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség listájára! Csupán ennyit kell tennünk a változásért, de ennyit meg kell tennünk.
Dr. Lanczendorfer Erzsébet,
a KÉSZ győri elnöke
Újra kampány van, újra elszabadultak az indulatok, a gyűlölködés ismét szabadon árad a közéletben. Nem tudom már, belefásultam annak kiderítésébe, melyik párt mennyire felelős mindezért, egyet azonban biztosra veszek: egy kormánypártnak nem az ellenzéket kellene naponta porig gyaláznia sajtója és médiája segítségével. Egy kormánypártnak elsősorban és mindenekelőtt kormányoznia kellene – vezetni az országot jól-rosszul, ha már arra korábban mandátumot szerzett.
Ezzel szemben mit látunk? A kormánypártok nem kormányoznak. Két esztendeje az ellenzék ellenzékeként, egy messziről jött ember vezetésével soha nem látott mélységekig vitték le a honi politikai kultúrát, a politika minőségét. Igaz, meg is mondták előre: ők hadat üzennek a rivális félnek, nem érdekli őket semmiféle etikai kódex, és egyébként is, az ellenzék vezető pártja egy fasiszta párt. Nos, ezt a kampányembert, aki hazánkban büntetlenül háborús pszichózist gerjeszthet, azonnali hatállyal ki kellene utasítani az országból. Belőlünk ne csináljon senki polgárháborús övezetet: ez az alapfeltétele ugyanis annak, hogy valóban normális országban élhessünk – végre-valahára.
Vincze S. Tamás
Budapest

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére