Tokióban az értéktőzsde fő mutatója napközben hatheti csúcsokat ért el, miután Alan Greenspan, a Federal Reserve (Fed) elnöke keddi beszéde és az ugyancsak kedden megjelent amerikai inflációs adatok nyomán erősödött a meggyőződés a piacon, hogy a június végére várt amerikai kamatemelés csak negyed százalékpontos lesz, az újabban emlegetett fél százalékpont helyett. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója tegnap 254,02 pontos, azaz 2,23 százalékos nyereséggel, 11 641,72 ponton zárt.
A befektetők optimizmusát nagyban meghatározta az a tény, hogy a Sony Ericsson mobiltelefon-értékesítése a folyó pénzügyi év második negyedében is igen kedvező képet mutatott.
Az európai piacokon 0,5–1,00 százalék közötti árfolyamdrágulások jelentkeztek, a befektetők a Sony Ericsson hírére, valamint a Fed esetleges kamatcsökkentésére összpontosítottak. A vállalati jelentésekre és a Fed-döntésre figyeltek a tengerentúli spekulánsok is.
Pesten reggel még csupán mérsékelt, 30 pontos növekedést mértek a BUX árfolyamában, később ez a szint tovább nőtt, a nap végére az index csúcsa közelébe jutott, s
11 194,81 ponton zárt, ami 122,38 pontos növekedésnek felelt meg. A Bumix index 13,93 pontot emelkedve, 1111,44 ponton zárt. A vezető részvények közül a gyógyszerár-megállapodás következtében az Egis 550, a Richter 900 forinttal erősödött. Növekedett még az OTP árfolyama is, viszont a Matáv 6, a Mol pedig 65 forinttal gyengült. Az FHB 70 forintot erősödött, míg az Antenna Hungária 20 forinttal viszszaesett.
A Budapesti Értéktőzsde Rt. közölte, hogy péntektől három kereskedési napra felfüggeszti az Észak-dunántúli Áramszolgáltató (Édász) Rt., a Dél-dunántúli Áramszolgáltató (Dédász) Rt. és a Tiszántúli Áramszolgáltató (Titász) részvényeivel való kereskedést. A tőzsde indokolása szerint az E.ON Hungária Rt. kedden közzétette a három áramszolgáltató törzsrészvényeire tett nyilvános vételi ajánlatot követő vételi jog gyakorlásáról szóló közleményét. A vonatkozó rendelkezések szerint, ha az ajánlattevő kezdeményezi vételi jogának gyakorlását, úgy automatikus kivezetési eljárás keretében a részvények átadásának idejeként megjelölt időszak utolsó napját követő tőzsdenappal – ebben az esetben 2004. június 23. – a BÉT törli a részvénysorozatot a terméklistáról.
Újabb fejlemények a budapesti autós üldözés gyanúsítottjáról