Közveszéllyel fenyegetés miatt már bírósági szakba került S. Ádám 25 éves biztonsági őr ügye, aki tavaly májusban betelefonált a rendőrség központi ügyeletére, és közölte: a dunakeszi Auchan áruházban – ahol dolgozott – bombát helyezett el. A bevásárlóközpontot több órára kiürítették, a vagyonvédelmi cég alkalmazottját csak hoszszas nyomozás után fogták el. Cselekményét nem indokolta meg. Ugyancsak az említett áruház volt a célpontja az idén májusban egy újabb fenyegető üzenetnek – tudtuk meg Kovács Lászlótól, a dunakeszi rendőrkapitányság munkatársától. A telefonáló ezúttal is azt ígérte, bombával levegőbe repíti az épületet. A hívás az Auchan területén működő étterem egyik dolgozójától, a 22 esztendős L. M. Aladártól érkezett. Tettét azzal magyarázta, hogy a konyhára aznap 40 kilónyi csirkemellet szállítottak. Mivel neki kellett volna feldolgozni a húst, és ehhez semmi kedve nem volt, inkább kiment telefonálni. Mindkét fenyegetőzőt a híváslisták részletes elemzése után azonosították.

Hosszú betegeskedése után visszatért Szily Nóra: „Annyi minden kimaradt!”