Demszky felülbírált

Munkatársunktól
2004. 06. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Demszky Gábor felfüggesztette a Fővárosi Közgyűlés illetékes bizottságának határozatát, amely betiltotta a Fidelitas kormányt kritizáló plakátkiállítását, miután az ifjúsági szervezet két parlamenti képviselője a Vörösmarty téri helyszínen tiltakozó sajtótájékoztatót tartott. Rogán Antal és Szijjártó Péter elmondták: tegnap kapták kézhez a bizottság tiltó határozatát, amely szerintük meglehetősen furcsa. – A Miniszterelnöki Hivatal ugyan nem kért engedélyt a Kossuth téri gyermeknap megrendezésére, de ezért nem lehet büntetést kiszabni rá. A bizottság ugyanaznap hozott döntése szerint a Fidelitas plakátkiállítását betiltották, annak ellenére, hogy az ifjúsági szervezet erről időben tájékoztatta a fővárost, sőt megkaptuk a Fővárosi Közterület-hasznosító Társulás vezetőjének a jóváhagyását is – mondta Rogán Antal. Hozzáfűzte: ezek szerint amit szabad a Miniszterelnöki Hivatalnak, azt nem szabad a Fidelitasnak, ami a kettős mérce tipikus esete.
A főpolgármester tegnapi közleményében azzal magyarázta a városképvédelmi bizottság döntését, hogy a Fidesz engedély nélkül rendezte a plakátkiállítást. – A határozatot mégis felfüggesztem, mert nem engedem, hogy a fővárosi önkormányzat szándékos politikai provokáció áldozatává váljon – hangsúlyozta Demszky.
Szerinte ugyanis a Fidesz közterületi engedélyének kérelmében szándékosan megtévesztette a bizottságot: amikor „politikai termékbemutatóra” kértek engedélyt, s pontosan tudták, hogy a testületnek nem lesz más választása, mint az engedéllyel ellentétes tartalmú plakátkiállítás bontásának elrendelése – közölte a főpolgármester.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.