Demszky Gábor fényképével ellátott szórólapot terjesztett tegnap Budapest több részén, többek között Csepelen a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt., amelyben a főpolgármester a szelektív hulladékgyűjtésben való részvételt köszöni meg a lakóknak. A közpénzből előállított hírlevélben Demszky, az SZDSZ európai parlamenti listavezetője arról ír: közös célunk, hogy tisztább és élhetőbb Budapestet teremtsünk. Többszöri megkeresésünk ellenére sem sikerült a közterület-fenntartó szóvivőjével beszélnünk, akitől szerettük volna megtudni, hogy mennyibe került az akció, illetve megbízásra készítették-e a propagandaanyagot.
Kupper András, a fővárosi Fidesz–MKDSZ frakcióvezetője azt mondta: több száz telefon érkezett hozzájuk a kampányanyag kapcsán. A politikus azonnali vizsgálatot követel. Közölte: ahhoz is hozzá kell szokni, hogy Demszky Gábor rendszeresen a fővárosi háztartásokkal fizetteti meg a kampányait.
Több száz diákot és azok szüleit akarja felhasználni kampánycéljaira a ferencvárosi MSZP – mondta Tirts Tamás, a kerület fideszes elnöke. Közölte: a városrész iskolaigazgatóinak – szerinte törvénysértő módon – egy körlevelet küldött szét a kerület vezetése, hogy ma száz-száz gyereket ki kell vinniük a Vágóhíd utcai, belügyi fenntartású sporttelepre, ahol vezető kormánypolitikusok is fellépnek. Pál Tibor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára, aki egyben IX. kerületi önkormányzati képviselő, lapunknak elmondta: nem pártrendezvényről van szó.
Demszky-kampány közpénzből?
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!