Döntés a fal ellen

Munkatársunktól
2004. 06. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Módosításokra kötelezte az izraeli legfelső bíróság a kormányt a Ciszjordániában húzódó fal nyomvonalával kapcsolatban. A kérdéses szakasz körülbelül 30 kilométer hosszú és Jeruzsálemtől északnyugatra húzódik. A döntést azért hozták, mert a környéken élő palesztinok petícióban kérték a fal vonalának megváltoztatását. Indoklásukban azt írták a bírák, hogy nem áll összhangban a biztonságot szem előtt tartó katonai parancs és a látott eredmény, azaz a fal túlzottan beavatkozik az emberek életébe, megsérti emberi jogaikat.
A bírák döntése a július 9-én esedékes másik jogi eljárás befejezése előtt történt. Akkor a Nemzetközi Törvényszék nyilvánít véleményt arról, jogszerű-e a fal építése a nemzetközi törvények értelmében. Erre a vizsgálatra az ENSZ kérte fel a tekintélyes jogi testületet. Egyes szakértők úgy vélekedtek, a mostani döntés precedensértékű, s előre megjósolhatja a fal ügyének bukását. A petíciót író palesztinok védőügyvédje, Mohammed Dahla kijelentette, ez a döntés talán még fontosabb is, mint a Hágából várt ítélet. „A törvényszék elismerte, hogy a fal építése abban a formában, ahogy most történik, illegális. Azt is bebizonyítottuk, hogy van lehetőség új nyomvonal meghatározására, amely nem teszi tönkre a palesztinok életét” – mondta az ügyvéd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.