Mülheimben, a mindenekelőtt török polgárok lakta kölni városnegyedben szerdán bekövetkezett bombarobbanás hátterét a merénylet óta eltelt huszonnégy órában nem sikerült kideríteni. Ezt a tényállást volt kénytelen közölni a nyilvánossággal az ügyészség, miután sem a bűntett okairól, sem a tettesekről nem tudott közelebbi információkhoz jutni. A tegnapi sajtókonferencián Rainer Wolf államügyész mindössze egy tényt tudott közölni a tudósítókkal és a közvéleménnyel. „Vitathatatlan, hogy a merénylet emberélet ellen irányult. Ennek megfelelően a nyomozás többrendbeli gyilkossági kísérlet vádjával folyik” – hangoztatta Wolf. E vélemény mindenekelőtt az időzített gyutaccsal robbantott pokolgép maradványaira támaszkodik. A szakértők a helyszínen megállapították, hogy a repeszbomba belsejében több mint ezer tíz centiméter hosszúságú szöget rejtettek el, amelyek halálos veszélyt jelentenek az emberi test belső szerveire és a vérerekre. „Csodával határos, hogy senki sem halt meg” – hangoztatta a helyszínen nyomozó specialisták egyike. Időközben a legsúlyosabb sebesült is túljutott a életveszélyen.
A mülheimi Keupstrasse megfélemlített lakosai is csak találgatják a merénylet okait, és osztják az ügyészség meglátását, hogy három lehetőség jöhet számításba: politikai háttér – hiszen ismert, hogy ebben az utcában székelt hosszú ideig a kurd munkáspárt, a PKK központja –, üzleti konkurenciaharc az egymással rivalizáló vállalkozók között vagy a vasárnapi EU-választás előterében szélsőjobboldali, neonáci akció. „Véleményem szerint radikális jobboldali tettesekre kell gyanakodni, akik befolyást akarnak gyakorolni a német polgárokra az EU-szavazás előtt. Ugyanakkor kizártnak tartom, hogy terroristamerényletre került volna sor például az al-Kaida részéről, hiszen ebben a negyedben túlnyomórészt muzulmán vallású emberek laknak” – hangoztatta Ali Demir, a Keupstrasse érdekképviseletének vezetője. Megnehezíti a nyomozók helyzetét, hogy sem a helyszínen, sem a környéken nem akadtak beismerő nyilatkozatra. Így egy esetleges személyes bosszúállás lehetőségét sem tartják kizártnak. A török lakosság ezt a feltételezést elhessegeti ugyan magától, félelmük jelei azonban arra utalnak, hogy ők sem tartják ezt az okot teljes biztonsággal kizártnak. „Nagyon félek. Régóta lakom itt, és az a kérdés gyötör, vajon milyen gazember követhette el ezt a tettet” – hangoztatja az egyik közeli ékszerészüzlet alkalmazottja.
A kölni városatyák nagyon bíznak abban, hogy nem politikai jellegű merényletre került sor. „Ilyen eseményre Kölnben még soha nem volt példa, az erőszak most új dimenzióval jelentkezett. Ennek megfelelően kell reagálnia a rendőrségnek és a tartományi bűnügyi hivatal munkatársainak” – hangoztatta Inge Schürmann, a város szóvivője.

Hosszú betegeskedése után visszatért Szily Nóra: „Annyi minden kimaradt!”