Fókuszban a bukaresti diszkrimináció

Pataky István
2004. 06. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy döntött az Európa Tanács (ET) bürója (elnöksége), hogy a velencei bizottság elé terjeszti a Fidesz képviselői által kezdeményezett indítványt. A tizennégy ország ET-képviselője által aláírt dokumentum kifogásolja azt a nemzeti kisebbségek jogait sértő, az európai normákkal ellentétes román törvénymódosítást, amelyet röviddel az önkormányzati választások előtt léptettek életbe, befolyásolva ezzel a megméretés kimenetelét.
Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője lapunknak elmondta: ha az ET bizottsága megállapítja a román választási törvény diszkriminatív voltát, abban az esetben a jogszabályt elfogadó romániai politikai erőknek – a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek is – mindent meg kell tenniük a törvény módosításáért, a jogkövetkezmények orvoslásáért. A fideszes politikus szerint a velencei bizottság, többek között a magyar státustörvény vizsgálatakor, már bebizonyította, hogy munkáját szakszerűen, politikamentesen, az európai jogi normákat és a nemzeti és etnikai kisebbségek érdekeit figyelembe véve képes ellátni. A jelentés előreláthatólag egy-két hónapon belül születik meg, így nem lesz befolyással a vasárnap sorra kerülő román helyhatósági választások kimenetelére. Ugyanakkor a velencei bizottság várható állásfoglalása nyomán a jelenlegi diszkrimináció elkerülhető lenne a novemberi román parlamenti választásokon – mondta Németh Zsolt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.