Kampánysértő romabál?

Derek András
2004. 06. 10. 20:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Romabált tartanak az európa parlamenti választások előtti napon Komlón. A rendezvény másnap hajnalig tart. Az eseményt hirdető plakát szerint este kilenc órától ingyenpörköltet osztanak. Az egyik szervező állítja, a bálnak nincs politikai üzenete, ugyanakkor tény: a rendezvényt a szocialista polgármester nyitja meg, s a másik szervező – a szórólap szerint – az MSZP-frakció tagja.
A romabált a szórólapok szerint többek között Hegedűs István, a Lungodrom alelnöke és a komlói cigány kisebbségi önkormányzat elnöke szervezi, aki a helyi képviselő-testület szocialista frakciójában foglal helyet. A rendezvényt a város MSZP-s polgármestere, Páva Zoltán fogja megnyitni. – Kértem a szervezőket, ebből ne csináljunk politikát, így ígérhetem, a választás szóba sem fog kerülni – nyilatkozta lapunknak Páva, aki szerint ez a bál már hagyományosnak számít, igaz, néhány héttel később, bányásznapkor szokott lenni.
Hegedűs István szerint a helyi cigány önkormányzat tévedésből került a plakátokra, mint ahogy az ingyenpörkölt is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.