Ha'aretz
Súlyosbodó török–izraeli ellentétekről tanúskodik az Erdogan török miniszterelnökkel készült exkluzív interjú a baloldali izraeli lapban. Az újság emlékeztet arra, hogy Erdogan egy héttel korábban
az izraeli infrastruktúráért
felelős minisztertől kérdezte: „Mi a különbség az izraeli polgárokat meggyilkoló terroristák és a szintén polgárokat meggyilkoló Izrael között?” Erdogan szerint Izrael állam terrorizmust követ el a palesztinok ellen, és éppen úgy
bánik velük, mint ahogyan
a zsidókkal bántak 500 évvel ezelőtt. A palesztin polgári
lakosságot válogatás nélkül, helikopterről lövik.
New Statesman
Lindsey Hilsum, a brit Channel 4 tévéállomás híradójának nemzetközi szerkesztője
a baloldali brit hetilapnak írta le rafahi élményeit, amely
a következő címmel jelent meg: „Felhívtam az izraeli haderőt, hogy megkérdezzem, miért pusztítottak el házakat Rafah egyes részeiben. Semmiféle házakat nem pusztítottunk el, felelték. Akkor meg miként állok itt egy törmelékhalmaz tetején?” A tudósításból kiderül, hogy a palesztin gyerekek talán egyetlen örömét, a kis rafahi állatkertet is elpusztították. Elszabadultak a struccok és az óriáskígyó is. A házak és állatkert nélkül maradt gyerekek ezután nyilván több időt töltenek majd az utcán, hogy szögekkel, kénnel, cukorral és faszénnel tákoljanak össze bombákat, amelyeket majd a telepesekhez és a katonákhoz vágnak
– fejeződik be a cikk.
Az urbanizáció, a televízió és
a nők növekvő munkavállalása világszerte csökkenő születési arányhoz vezet. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy globálisan is a mélyen vallásosaknak messze a legtöbb gyermekük születik. A demográfiai cikk szerzője szerint a sokgyerekeseknek nem kellene semmilyen adót fizetniük, mert ők azok, akik az emberiség túléléséhez lényeges „emberi tőkét” létrehozzák.
The Guardian
A luxustáskákat és -bőröndöket gyártó Louis Vuitton család náci kollaboráns volt – állítja a francia piacon most megjelent könyv, amely szerint Vuittonék jelentősen támogatták Pétain marsall Vichy-kormányát – írja a baloldali brit lap.
Pohjalainen
Az Egyesült Államokban a börtönök teljesen telítettek, s a bebörtönzött emberek száma egyenletes ütemben növekszik. 2003 júniusában például – írja a finn lap –; 2,1 millió rab volt az ország börtöneiben. A növekmény a tavalyi évhez képest 2,9 százalék, azaz 57 600 elítélt volt. A statisztikák szerint kivált a női rabok száma emelkedik erősen. Mindennek következtében a szövetségi államok börtönei mintegy 30 százalékos túltelítettséget mutatnak. A rabok között az ország kisebbségeinek képviselői vannak többségben.
Pánik az EasyJet járatán, Allahu Akbar kiáltás után jöttek a drámai pillanatok + videó
