Reggeli idill

Nincs idegesítőbb, mint amikor nyugtatgatják az embert. Így aztán dühöngök a kádban, mert marja a szemem a T-Gél, és ráadásul Medgyessy beszél a rádióban arról, milyen nyugodtak leszünk, ha rájuk szavazunk. Akkor merülök el végleg a víz alatt, amikor azt mondja: Most egy olyan építkezési időszak van, amivel erőt gyűjtünk arra, hogy egy későbbi időszakban újabb igazságtalanságokat tudjunk csökkenteni, az erőnkhöz képest, természetesen. Ömlik a szájából az állampárti duma, ugyanúgy, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Hogy még egy kicsit dolgozzunk, húzzuk meg a nadrágszíjat, aztán eljön a szocialista Kánaán, csak el ne lopják közben a bőség kosarát! Mintha az archívumosok szórakoznának a stúdióban. És nem olvadnak el a tranzisztorok! – Ha nem követtétek volna el az elvtársaiddal a kádári posványdiktatúrában azt az elképesztő mennyiségű igazságtalanságot, akkor mára talán állna is valami ebben az állandóan építkező országban! – üvöltök a habot köpdösve, és nem találom a törülközőm, amitől még idegesebb leszek. – Apa, ne beszélgess a rádióval! – szól rám röhögve a fiam, én meg beígérek neki két laskást, ha nem hagy békén, hogy KISZ-iskola nélkül megtanulja, mi az a demokratikus centralizmus. Medgyessy ott tart, hogy „Én nagyon örülök annak, ha visszatérünk egy zökkenőmentes, normális életre, ahol a családokban, az utcán, a templomokban, a munkahelyeken nincs jelen a politika. Hagyják szegény embereket békén, és éljünk egy olyan normális életet, ahol azt mondhatjuk, hogy mi az Európai Unió tagjai lettünk, és lehetőséget, esélyt kaptunk arra, hogy jobban éljünk a következő évtizedben.” – Akkor menjetek nyugdíjba, éppen nektek kellene végre békén hagyni ezt a szerencsétlen országot! – vágom laza mozdulattal a készülékhez a közben előkerült vizes törülközőt, a feleségem pedig csöndben megjegyzi, hogy tud szerezni beutalót nekem az iskolai pszichológushoz. Ettől az a sanda gyanúm támad, hogy az összesküvés-elméleteknek csak töredékét ismertem idáig, és elhatározom, tényleg kitiltom a politikát a lakásomból. A beálló idillikus csöndben aztán szembesülhetek azzal, mennyibe is van nekem napi bontásban az ingyenes oktatás. – Nem maradt semmi a tegnapi ezresből? – nézek meredten még mindig vigyorgó fiamra, de a „Hol a pedagógus anyád ötvenszázalékos béremelése?” kezdetű litánia helyett inkább kikaparom az aprót a zakóm zsebeiből. Szótlanul rendezem elvágólag a gázszámlát a többi csekkel, s nem kezdek el hőbörögni az öt számjegyű összegen, amikor már nem is fűtünk, mert mondjanak bármit a kommunisták, nekem is fő a nyugalom, a zökkenőmentes, normális élet. Sajnos úgy tűnik, ennek érdekében nekem – Medgyessy Péterrel szemben – le kell nyelnem az éjjel és nappal, minden csatornán felém áradó demagóg, populista hazugságáradatot. Például a rohamosan fejlődő gazdaságról, miközben néhány multicégen kívül alig működik valami a végletesen eladósodott országban. Vagy a nyolcszáz kilométer új autópályáról, miközben alig harminc kilométeren gyalulták még el a földet, meg a képzeletbeli négyes metróról, aminek több ünnepélyes keretek között aláírt szerződése van már, mint ahány állomása lesz valamikor. És akkor még a gázáremelés rejtett iróniájáról és a titkos paktumokon nyugvó, előbb-utóbb gyógyszeráremeléshez vezető tárgyalások letagadásáról még nem is beszéltem. Családom nyugalma érdekében én nem tehetem, hogy minden reggel őrjöngve utasítsam vissza, amikor szemérmetlenül hülyének néznek. Hacsak nem akarom – Medgyessy kormányához hasonlóan – végképp kampánytémává silányítani magam.