Ellenzéki előny Romániában
Bukarest. Noha még mindig nem hirdettek végleges választási eredményeket Romániában – és emiatt a kampány sem kezdődhet meg újra –, a szavazatok közel száz százalékának összeszámlálása alapján a helyhatósági küzdelem vasárnapi első fordulójából az ellenzék került ki győztesen. A liberális-demokrata D. A. szövetség előnye a megyei tanácsokban szerzett többségben nyilvánul meg leginkább. Noha
a kormányzó szociáldemokraták lényegesen több polgármesteri tisztséget és települési képviselői mandátumot szereztek, az ellenzék a közigazgatási egységek többségében átveheti a hatalmat. Ennek érdekében a D. A. a szélsőséges Nagy-Románia Párttal is hajlandó lepaktálni. (R. Sz.)
Nyári kivonulás
Tel-Aviv. Izrael egy kormánybizottság tervezete szerint 2005. október elsejéig befejezi a Gázai övezet kiürítését – jelentette tegnap az izraeli hadsereg rádiója. A területen lévő zsidó települések kiürítésének és a katonák kivonásának előkészítésével foglalkozó kormánybizottság dokumentuma szerint idén augusztusban megkezdődhet
a telepesek önkéntes kivonulása. Szeptember 1. és szeptember 15. között az izraeli hadsereg erővel távolítja el az ott maradt telepeseket. (MTI)
Reagan koporsója a Capitoliumban
Washington. Tízezrek szegélyezték szerdán, késő délután
a washingtoni Constitution sugárutat, amelyen ünnepélyes gyászmenetben a Capitoliumba vitték az elhunyt Ronald Reagan koporsóját.
Az Egyesült Államok 40. elnökétől elbúcsúzott felesége, Nancy Reagan (képünkön) is. A koporsót az Andrews repülőtérről gépkocsikonvoj vitte tovább a város központjába,
a Fehér Ház közelébe. (MTI)
Kedvező cseh Gripen-ügylet
Prága. Magyarországnál lényegesen kedvezőbb feltételekkel, mintegy 25 százalékkal olcsóbban jut hozzá Csehország 14 svéd Gripen vadászgéphez.
Az erre vonatkozó szerződéstervezetet tegnap véglegesítette a prágai kabinet. A cseh ügylet gazdasági ellentételezésének értéke 130 százalék, míg a magyaré 110 százalék. A magyar szerződés aláírása és a gépek 2006. márciusi szállítása között három év telik el, míg
a napokban esedékes cseh aláírás után a Gripenek már 2005 tavaszán, alig egy év múlva Csehországba érkeznek. (Z. G.)
Őrizetben Kadirov két gyilkosa?
Moszkva. Ahmad Kadirov csecsen elnök meggyilkolásával kapcsolatban letartóztatták az első két gyanúsítottat, két csecsen fiatalembert – jelentette be az orosz főügyészség.
A moszkvai főügyészségen
a letartóztatottak nevét nem közölték, csak annyit mondtak el róluk, hogy egyikük 28, másikuk pedig 22 éves. (MTI)

Orbán Viktor személyesen tárgyalt a nemzetközi sztárprofesszorral – fotó