Úgy tudjuk, a Magyar Posta Rt. nagy és középhivatalainál „folyamatos létszámleépítés történik”, amely „a modernizációs programmal és az átszervezésekkel nem hozható összefüggésbe” – olvasható abban a levélben, amelyet a PSZ elnöke júniusban írt a posta vezérigazgatójának. A levél elküldése után egy vezetői értekezleten a posta illetékesei szóban cáfolták az elbocsátásokat – mondta lapunknak Mundruczó Kornél, a PSZ elnöke. Mivel nem tartották elegendőnek a szóbeli választ, írásos beszámolót kértek, amelyet augusztusban kíván értékelni a szakszervezet.
Ismeretes: az idén lekerült a napirendről a 600–2000 fő közötti települések postáinak felszámolása, ám meglehet, a posta még a korábbi tervek szerint folytatja az elbocsátásokat. A Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége (Pofész) elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy a posta hazugsággal vádolta őket, amikor titkos elbocsátásokról beszéltek. – A menedzsment nem tette ugyanezt a PSZ-szel, mivel szükségük van egy házi szakszervezetre – mondta lapunknak Ádám István. Szerinte a PSZ csak a most zajló üzemi tanácsi választások miatt hozta szóba a rejtett elbocsátásokat, mivel a szakszervezet máskor asszisztál a menedzsment döntéseihez.
– Nincs olyan létszámleépítés, amely a szakszervezetekkel kötött foglalkoztatási megállapodáson kívül esne – jelentette ki lapunknak a posta szóvivője. Tomecskó Tamás szerint minden létszámot érintő kérdésről egyeztetnek, ám ezeken a tárgyalásokon a Pofész nem jelenik meg. Ismeretes: a kormányváltás óta csaknem hatezer dolgozójától vált meg a Magyar Posta Rt.
Kós Hubert odapörkölt az oroszoknak, kész visszavágni Budapestért a vb-n
