Nem fordultak meg a tőkepiacok a tegnapi napon, a trend jobbára továbbra is csökkenő volt, a pesti börzén a nyugat-európai irányokat követték a részvényárak. A BUX délben érte el napi csúcsát, akkor 60 ponttal állt előző szintje felett a tőzsdemutató.
Az európai piacokon erőtlen emelkedési próbálkozásokat lehetett tapasztalni, a FTSE kora délután átlendült az emelkedést jelző határvonalon, így a BÉT zárásakor már 0,11 százalékos emelkedést mutatott a brit árfolyam-indikátor. A Cityben a Vodafone és az olajipari papírok iránt jelentkezett nagy kereslet.
A brit tőzsdén nem lepődtek meg, hogy a Maurice és Charles Saatchi nevével fémjelzett M&C Saatchi kibocsátásra szánt részvényeinek árazása jóval elmaradt a várakozástól. Az M&C Saatchi papírjait egyenként 1,25 fontra árazták pénteken, ami a vállalat piaci értékét 67 millió fontra becsüli. A múlt héten a társaság még 1,43– 1,64 fontos ársávot adott meg a befektetőknek, ez 75-87 millió fontra értékelte volna a céget. Az M&C Saatchi azoknak az európai cégeknek a hosszú sorát gazdagítja, amelyek idei részvénykibocsátása nem hozta a várt eredményt, e héten már a brit Virgin Mobile mobilszolgáltató is kibocsátása értékelésének csökkentésére kényszerült.
Bár elemzők gyengülést jósoltak az amerikai tőkepiacoknak, még nyitás előtt azt jelezték a brókerek, hogy az európai gyengélkedések hatással lehetnek a Wall Street nyitására. Más szakértők szerint, viszont a General Electric (GE) második negyedéves adata optimizmust okozhat az amerikai parketteken. Délután kiderült, hogy azoknak lett igazuk, akik a GE-hatásra szavaztak. A világ egyik legnagyobb vállalata, a General Electric pénteken közölte, hogy a második negyedévben csak szerény mértékben emelkedett nyeresége. Az óriásvállalat rendelésállományának növekedése, valamint ipari és pénzügyi üzletágainak gyarapodása meghaladta a felvásárlások költségeit és az energia üzletág gyengélkedését. „Ez évek óta a legjobb gazdasági környezet” – hangsúlyozta Jeff Immelt, a GE elnök-vezérigazgatója.
Pesten a déli felfutást követve folyamatosan gyengült a BUX kurzusa, a kereskedés végén napi mélypontján, 11 493,54 ponton 106,43 pontot gyengülve zárt a magyar tőzsdemutató. A kiskapitalizációjú BUMIX 3,24 pontot gyengült és 1113,29 ponton zárt. A vezető részvények sorából egyedül a Matáv árának sikerült emelkedéssel a partvonalon túlra lépnie. A távközlési papírok 4 forintot drágultak, ellenben az OTP 111 forintot, a Richter 100 forintot, a Mol 75 forintot gyengült. A nap meglepetését a Zwack okozta 135 forintos megugrásával, de 45 forinttal drágult a BorsodChem is. A Brau Union piacán újból megjelentek a spekulánsok, a sörgyártó cég részvényei 195 forintot emelkedtek.
A bankközi devizapiacon 251,60/90 forinton állt az euró jegyzése, csaknem egy forinttal erősebb helyzetben a csütörtöki 250,70/80 forintos kurzusnál. A forint 10,84 százalékon állt az intervenciós sáv erős oldalán, 35 bázisponttal gyengébben, mint csütörtökön.
Kétéves kislányával tűnt el egy nő Budapesten