Beintett magának a média

Miután Braun Róbert, a Miniszterelnöki Hivatal akkor éppen távozóban lévő helyettes államtitkára másnap szemérmetlenül letagadta, amit a két fülem hallatára mondott Tihanyban, a Média Hungary-konferencián a nyolcszáz kilométernyi új autópálya kampányblöffjéről, óvatosan kell fogalmaznom. Ezért nem írom le a nevét annak az agyonsztárolt kereskedelmi televíziós kollégának, aki ugyanott siralmasnak nevezte a magyarországi média állapotát. Mivel nem készítettem sirámairól saját hangfelvételt, csak reménykedni tudok abban, legalább olvasóink elhiszik nekem, hogy ez az ember ott – ha nem is túlságosan nagy meggyőzőerővel – tulajdonképpen önvizsgálatra szólította fel hasonszőrű társait, elképesztőnek ítélve, miként torzítja el olykor – nyilvánvaló politikacsináló szándékkal – a tényeket az írott és az elektronikus sajtó. Példa után kutakodva emlékei között így kiáltott föl: „Nézzétek meg, mit csináltunk Kövér László úgynevezett köteles beszédével!” Majd frappáns elemzés következett arról, hogyan engedték rá a baloldali médiabuldózert a Fidesz alelnökére. Az önleleplező monológot természetesen nem szabad túlértékelni. Szerzője nyilván belső használatra szánta, a szakmai elit akolmelegében vállalhatónak tartott gondolatait a szélesebb nyilvánosság előtt feltehetőleg ő is letagadná, vagy azzal védekezne, hogy kiragadtam szavait szövegkörnyezetükből, eltorzítottam mondanivalóját. Vagyis engem vádolna azzal, amit végül is beismert előadásában, bennem látná titkolt tétele legújabb bizonyítékát. Pedig nem kellene szégyellnie, mert a tétel igaz. A média valóban siralmas állapotban van ma Magyarországon. Mintha minden alapérték kiveszett volna a szakmából. És ami a legszomorúbb, a szolidaritás minimuma is hiánycikké vált. Az újságíró-szervezetek képtelenek bármiféle érdekvédelemre, és mind a szakmai, mind az etikai problémák megítélésére kóros egyoldalúság és kettős mérce a jellemző. Csak ritkán hallani például elhaló ellenkezést a vitathatatlanul túlsúlyban lévő baloldalról, ha konzervatív kollégákat ér súlyos atrocitás a regnáló szocialista–liberális hatalom részéről. Pedig a fenti – szándékosan körmönfont – bevezető is mutatja, mi lesz a publicisztikából a letöltendő és felfüggesztett börtönbüntetések, a pénzbírságok és a sajtó munkatársai ellen indított büntetőeljárások árnyékában. Az öncenzúra által kiherélt szövegek, az egyértelmű megfogalmazásokat felváltó sorok közötti sejtetés persze árt a baloldalnak is, ám ennek ellenére szinte senki nem hajlandó vödröt, slagot ragadni addig, amíg nem az ő háza ég.
Pedig szinte minden napra jut egy új történet. A legújabb szerint például azért indult büntetőeljárás ismeretlen tettes ellen, mert a Hír TV a szélesebb nyilvánosság elé tárta a miniszterelnök obszcén mutogatásáról készült felvételeket. A hírcsatorna állítólag nem kért engedélyt a felvétel felhasználására a soproni városi televíziótól, és ezzel megsértette annak szerzői jogait. Ennek ellentmond, hogy a Hír TV-ben olyannyira kérték az engedélyt, hogy azért egyenesen a Miniszterelnöki Hivatalhoz irányították őket. Ezen a ponton, ahogy az az eljárás alá vont televízió honlapján olvasható, valóban kimegy a biztosíték. A hivatal természetesen tagad, ők nem kérték be a felvételt, nem is készítettek sajátot, ahogyan azt a soproniak állították, csak a szokásos módon egy másolatot „gyűjtöttek be” a kormányszóvivő szóhasználata szerint. Milyen kár, hogy a másolásról senki nem tud a hűség városának stúdiójában. Aki logikusan próbál gondolkodni, és igyekszik megérteni a rázúduló információözönt, az most bizonyára azt üvölti kétségbeesetten: Mi van?
Nem szívesen tenném ki magam annak a vádnak, hogy befolyásolni akarom egy folyamatban lévő eljárás menetét, ezért úgy teszek, mint aki el akarja hallgatni véleményét a feljelentés abszurditásáról. Az alábbiakban inkább elképzelem, mit tettem volna, ha én vagyok a Sopron TV tulajdonosa, akármilyen vezetője, és meglátom a felvételen Medgyessy Pétert, amint beint az őt kifütyülőknek.
Amennyiben van nekem olyan, legyőzöm baloldali elfogultságomat, fölébe helyezem újságírói önbecsülésemet és a televízió anyagi érdekeit, majd azonnal utasítom a technikust, hogy készítsen másolatokat az inkriminált részletről. Bátor kiállásom szakmailag teljesen védhető, így nem szorulok a menedzsment – enyémmel egyébként is megegyező – álláspontjának védelmére. Nem várom meg más stúdiók jelentkezését, hanem én hívok fel minden kereskedelmi és közszolgálati csatornát, hogy elfogadható áron felkínáljam az egyedisége miatt szenzációnak számító felvételt. Az akadékoskodóknak elmagyarázom, hogy ilyet egy miniszterelnök akkor sem engedhet meg magának, ha elítéljük az őt provokálók viselkedését is. Ezzel kifogom a szelet azok vitorlájából, akik az iránt érdeklődnének, kikértem-e a Miniszterelnöki Hivatal véleményét a másodközléssel kapcsolatban. Mivel tizenöt évvel a rendszerváltozás után egy szabadnak minősített sajtó munkatársaiban ez igazából föl sem merül, hamar megegyezünk. Ugyanakkor nem kell kínos hazudozással arra utalnom, hogy esetleg a kancellárián is van egy eredeti felvétel, amivel a Bánó-féle csapdába kormányoznám magam, és a musterkazetta fogalmának újradefiniálására kényszerülnék. Előre látom, hogy a kormányszóvivő úgyis azt mondja majd, ők is csak másolatot kaptak. Ezt a tényt viszont nem tagadom le, hiszen miért ne adtam volna nekik is, ha megfizették. A beérkező megrendelők nevét az érvényben lévő iratkezelési szabályzatunknak megfelelően gondosan összegyűjtöm, iktatom, a telefonon érdeklődőket is igyekszem rávenni, hogy utólag írásban is rendeljék meg a felvételt. Ezt nem bizalmatlanságból teszem, hanem azért, mert számlázáskor csatolnom kell a megrendelőt. Olyannyira komolyan veszem a szabályokat, hogy megbüntetem a titkárnőt, ha nem találom meg mindazok faxát vagy e-mailjét, akikkel telefonon beszéltem. Arra is marad időm, hogy fürdőzzek a sikerben, hiszen valamennyi országos csatorna a Sopron TV-re hivatkozik, amikor közzéteszi a felvételt. Nem küldök a TV2-nek olyan kameraállásból készült képsort, amelyről éppen az inkriminált részlet hiányzik, és akkor nekik sem kell a Hír TV-től átvenniük az érdekes részeket. Teljes anyagot kap mindenki, gyorsan és olcsón.
Így aztán nem kell senkit átlátszó módon, politikai felhangoktól sem mentesen feljelentenem szerzői jogok megsértéséért. Nem kell kitennem magam annak, hogy olyan kollégákat rángassak a kihallgatótiszt elé, akik előzőleg jóhiszeműen segítséget kértek tőlem. Nem kell undorodva elfordulnom, ha reggel a tükörbe nézek. Ha – ne adj’ isten – neheztelő telefonokat kapok az MSZP helyi szervezetétől vagy a Miniszterelnöki Hivatalból, figyelmesen végighallgatom valamenynyit. Válaszomban közismert baloldali médiaszociológusok és publicisták műveit idézem a sajtó őrkutya szerepéről, a mindenkori kormánnyal szemben vállalt távolságtartásról, amellyel a társadalmat óvja a hatalom túlkapásai ellen. Ha szükséges, utalok arra, hogy nem vagyunk pártcsatorna, nem tűrjük a kézi vezérlést. Alapvetően baloldali beállítottságunk, ha van nekünk olyan, nem jelenthet szervilizmust, különösen olyan formában nem, hogy közérdeklődésre számot tartó információkat hallgassunk el, tartsunk vissza. Ha emiatt a baloldali többségű önkormányzat megvonja a televíziótól a támogatást, akkor lemondok, és a távozásom okait boncolgató sajtótájékoztató anyagával kezdem elölről. Másoltatok, telefonálok, és válogatok az állásajánlatok között. Persze majd csak akkor, ha Magyarországon nem lesz ilyen siralmas állapotban a média.