Bölcsességre van szüksége az ellenzéknek

Elöljáróban elmondom, hogy az elmúlt és jelenlegi rendszerben sem voltam és nem vagyok egyetlen pártnak sem a tagja. Annyit még szeretnék hozzátenni, hogy keresztény szellemiségben neveltek, ezt adtam tovább gyerekeimnek és most már unokáimnak is. Azt gondolom, nem kell részleteznem, hogy milyen értékrend a meghatározó számomra. Az elmúlt negyven év minden hátrányát végigéltem. A továbbtanulásnál hátrány volt értelmiségi származásom. Később a munkahelyeimen bélyegként viseltem származásomat és katolikus vallásom gyakorlását. A változtathatatlanba beletörődve éltem végig aktív koromat és neveltem gyerekeimet.
Az úgynevezett rendszerváltás óriási reményekkel töltött el. Amennyire távol állt tőlem a politika, a különböző pártok megjelenése és megnyilatkozásai egyre jobban felkeltették érdeklődésemet. Részben a tévében, másrészt a különböző rendezvényeken hallgattam meg az előadásokat, vitákat. Ezen alkalmakkor szembetűnő volt számomra az, hogy az új, demokratikus pártok meghatározó személyiségei között olyan ismerősöket fedeztem fel, akikről tudtam, hogy azelőtt az MSZMP aktív elkötelezett tagjai, illetve szereplői voltak. Az ilyenfajta negatív élmények alapján egy szörnyű gondolat alakult ki bennem. Ha ez igaz, akkor országos szinten is meghatározó lehetett az új pártokba való beépülés.
Az elmúlt 14 év sajnos azt bizonyítja, hogy ez a szisztéma meghatározott forgatókönyv szerint végrehajtódott, és itt az eredmény. A jobboldali pártok nagy része ma már szétszaggatva, belső harcoktól sorvadozik. Rossz utakon és módszerekkel keresik a helyüket, az ellenfél számukra nem a másik oldalon van, hanem azt az egyetlen építkező-gyarapodó és kormányzati eredményeket is felmutató jobboldali pártban vélik felfedezni.
Ez kétségbeejtő, vajon hova vezet? Szétverni mindent?!
Mint írtam, nem vagyok politikus, egy nagymama vagyok, aki aggódik a hazájáért, gyerekeink és unokáink jövőjéért. Ezért most az ellenzéki oldal vezető politikusaihoz szólok: ne egymás ellen viaskodjanak! Kerüljék a felesleges rágalmakat, ezzel nem lehet választókat szerezni. A kisebbik jobboldali párt ne úgy akarja nagyobbnak feltüntetni magát, hogy a nagyobbik jobboldali pártot rombolja. Ezt nem tartjuk fair play módszernek, ez nem illik a keresztény-nemzeti értékrendbe.
A konzervatív jobboldali pártok határozzák meg egyértelműen arculatukat, értékrendjüket, programjukat, és akkor mi, választópolgárok kiválasztjuk, melyik áll közelebb hozzánk. Nagyon fontos lenne az egymással való békés párbeszéd arról, hogy hol vannak a kapcsolódási pontok a különböző kérdések megoldásában. Elítélendő, rossz módszernek tartjuk azonban a sajtón keresztüli üzengetést, különösen ha ez baloldali sajtóorgánum felhasználásával történik.
Miért nem lehet jobboldali kerekasztalt rendezni a konzervatív oldal felelős pártvezetőinek? Az talán lehetőséget adna a volt és valós sérelmek megbeszélésére, tisztázására. A sérelmeket ki kell beszélni, csak akkor gyógyul a seb. Ezek után új alapokon, tisztázott alapokról indulhatna a jobboldal a 2006-os választásra. Ha az ellenzéki pártok mindegyike alapértéknek tekinti a keresztény szellemiséget, akkor elvárható az önvizsgálat, tisztelet és megbocsátás. És ez fogja eredményezni a 2006-os magabiztos győzelmét a jobboldalnak.
Ezt várjuk és óhajtjuk a nemzeti jobboldal vezetőitől, mert csak így lehet célt érni két esztendő múlva.
Oláhné Jenei Judit
Budapest