Borálló számítógép

Ha nyerek a lottón, vörösborbiztos számítógépet veszek. Már csak az a nagy kérdés, hogyan tudom a családi viszonylatban közpénznek számító összeget a feleségem tudta nélkül úgy elkölteni e nemes célra, hogy valamennyi vörösborra is maradjon, mert anélkül ugye értelmetlen az egész projekt. Tanulva a modern szociáldemokráciába ojtott és büszkén vállalt liberalizmusból, úgy írom ki a tendert, hogy annak csak a haverom tudjon megfelelni, akinek boltjában egyébként is vásárolni szoktam, ha valamelyik kütyüm felmondja a szolgálatot. Ő majd egymillió forintban állapítja meg a vételárat, amin jókat fogunk röhögni, mert az asszony nem is sejtheti, hogy a feléből kijön CD-íróstul minden, még ajándék egérpadot is kapok hozzá. Ám ha mégis replikázna az örök ellenzéki házisárkány, hogy mi a franc került ebben a rohadt szem- és tudatrongáló masinában egymillió forintba, holott új függönyöket is lehetett volna venni, arra az esetre is megvan a duma. Majd azt mondjuk a haverommal, hogy figyelembe kell venni a szállítási költségeket, ami a bolt és a lakás között fellelhető vendéglátó-ipari egységek számát tekintve tetemesnek mondható. Nem beszélve arról, hogy tanfolyam is jár az új géphez, amit én kifejezetten igénylek. Mert az még nem minden, hogy nevéből adódóan a vörösbort nem tudom beleönteni a klaviatúrába, nagy kérdés, hogy a cikket bele tudom-e. A biztonság kedvéért előre lemásoltam a feleségemnek azt a tanulmányt, amit az óvodásokról készítettek, hogy bizonyítsák, mekkora szükséglet fejlődött ki az emberben a mindent kibíró számítógépek iránt. A kakaóálló masina óvodai használata például arra ad módot, hogy a gyermek rájöjjön: milyen kapcsolat van a klaviatúra és az egér saját ujjaival történő mozgatása, valamint a képernyőn megjelenő mozgások között. A vizsgálatok szerint a gyermekek villámgyorsan rájönnek a manipuláció titkára, s mesterien képesek vezérelni a képeket, foltokat a szóban elhangzó instrukcióknak megfelelően. Pontosan úgy építkeznek a virtuális világban, ahogyan a való világ fizikai terében fakockákkal vagy más anyagból készített elemekkel. Erre persze az én feleségem rögtön azt mondja majd, hogy én építkezzek csak nyugodtan a való világ fizikai terében az ő szóbeli instrukciói alapján, hagyjam a csudába a virtualitást, és tegyem inkább rendbe az íróasztalomat, mert azon semmit nem lehet megtalálni, ráadásul a vörösbort is szétlocsoltam rajta a múltkor. Erre viszont azt válaszolom majd sértődötten, hogy nem lehet pedagógus létére ennyire avíttasan maradi, hiszen a szoftver adta feladatok megoldása révén tökéletesedik asszociációs készségem, finomodik kategorizációs tudásom, javul alakfelismerésem, egészében csiszolódik a világra vonatkozó tudásom. Sajnos borítékolható kedvesem következő lépése: azt állítja majd, hogy feltehetően elittam teljesen az eszem, letilt még a komputerboltról is, mert közel esik hozzá a kocsma, és oda az egész nagyszerű terv, mert egy absztinensnek minek vörösborálló számítógép. Így aztán szomorúan be kell látnom, még nem tanultam eleget a liberálisoktól. Még szerencse, hogy úgyse nyerek a lottón…