A moszkvai végrehajtók tegnap beindították a Jukosz elleni végrehajtási eljárást, hogy érvényt szerezzenek az orosz olajcéget 3,4 milliárd dolláros adóhátralék megfizetésére kötelező bírósági döntésnek, de a főrészvényes, a bíróság előtt álló Mihail Hodorkovszkij megerősítette: kérte az igazgatótanácsot, hogy a főrészvényesek pakettjét használják fel a kormánnyal folyó rendezési tárgyalásokon.
A csőd elkerüléséhez Hodorkovszkij szerint meg kell tenni ezt a lépést. Emellett kérte az igazgatótanácsot, hogy ne jelentsen csődöt – közölte Hodorkovszkij védője, Anton Drel az Eho Moszkvi rádióban. Előzőleg az igazságügyi tárca jelezte: miután a Jukosz öt napon belül nem fizette ki önként a 2000-ről megítélt adóhátralékot, a bírósági végrehajtók bűnügyi eljárást indítottak, hogy kényszerrel érvényesítsék a behajtási végzést. A távirati iroda arról tudósított, hogy Alekszandr Sadrin Jukosz-szóvivő szerint a rendfenntartó erők képviselői iratok után kutattak a cég részvényeit kezelő irodában, bár ezt az irodánál tagadták.
Elemzők szerint lehet, hogy a végrehajtók már ma hozzálátnak a Jukosz eszközeinek, licenceinek és olajkútjainak lefoglalásához. Valószínűbbnek tartják azonban a fizetésképtelenségi eljárást csődbiztos kinevezésével. Ez esetben először az adóhatóság, majd a hitelezők s utánuk a beszállítók követeléseit kell kielégíteni.
Mindamellett a Jukosz vezetői még tárgyalásban álltak a kormánnyal egy olyan peren kívüli egyezségről, amely elkerülhetővé tenné a csődöt. Szergej Satalov pénzügyminiszter-helyettes kedden célzott arra, hogy a cég esetleg haladékot kaphat adóhátralékának kifizetésére.
A brit Financial Times bennfentesekre hivatkozva azt jelentette, hogy Hodorkovszkij és az orosz igazságszolgáltatás által üldözött tulajdonostársai készek átadni az államnak az általuk a gibraltári bejegyzésű Menatep holdingon keresztül birtokolt 44 százaléknyi Jukosz-részvényt az adókövetelések rendezésére.
Két titkos összetevő, amitől csodás lesz a vasárnapi húsleves
