Még mindig nem tudni, hogy megtarthatja-e júliusban a 4-es metró miatt összehívandó rendkívüli ülést a Fővárosi Közgyűlés. Vajda Pál főpolgármester-helyettes lapunk kérdésére tegnap azt közölte: folyamatosan egyeztet a frakcióvezetőkkel az időpontról, de egyelőre nincs konkrétum. Vajda azt sem tudta megmondani, hogy lehetséges-e a júliusi időpont, vagy csak augusztusra tudnak összehívni elegendő számú városatyát.
Mint arról lapunkban már beszámoltunk, jogerőssé vált a 4-es metró vasúthatósági engedélye, így a közgyűlésnek mihamarabb el kell fogadnia a beruházás célokmányát. Ez a dokumentum szükséges a tenderek kiírásához.
Vajda Pál korábban lapunknak úgy nyilatkozott, hogy abban az esetben tartható a négyes metró 2008-as átadási határideje, ha a közgyűlés még júliusban összeül. Mint mondta, az augusztus eleji rendkívüli ülés esetén is elképzelhető, hogy elkészül 2008-ra a metró, ám ebben az esetben feszítettebb tempóra van szükség.
Bőhm András, az SZDSZ frakcióvezetője a Világgazdasággal azt közölte: szerinte jobb lenne az augusztus eleji időpont.
Lapunk úgy tudja: Demszky Gábor főpolgármester utazási szokásai miatt ülhet össze csak augusztusban a közgyűlés. A főpolgármester ugyanis szinte egész hónapban külföldön tartózkodik.
Két titkos összetevő, amitől csodás lesz a vasárnapi húsleves
